Újabb pofon a vasárnapi zárva tartásnak - bankok is kinyithatnak?

Újabb óriási csapás érheti a vasárnapi zárva tartás ügyét: a brit bankok egy része kész felrúgni egy közel másfél évszázados hagyományt, kész lemondani törvényben rögzített zárva tartási jogáról azért, hogy szünnapra eső nyitva tartással tegye kényelmesebbé ügyfelei életét.
Napi.hu, 2015. május 2. szombat, 14:59
Fotó: Reuters

Véget érnek a hét végi bankszünnapok? Ezzel a címmel vezeti fel a brit sajtó az ország két bankjának kezdeményezését, amelyben kísérleti jelleggel a hivatalos bankszünnapon is kinyitják számos bankfiókjukat. Ha az ügyfelek érdeklődése visszaigazolja az intézkedést, akkor a bankok zárva tartásának 144 éves hagyománya szakadhat meg - derült ki a konzervatív Thelegraph összefoglalójából.

Nagy-Britannia néhány nagybankja, a Royal Bank of Scotland (RBS), a tulajdonában lévő NatWest és a Baraclays úgy döntött, hogy az amúgy bankszünnapnak számító május 4-én,  kísérletképpen kinyitja legforgalmasabb fiókjait. Közel 100 helyre térhetnek be azok, akiknek elfoglaltságuk miatt gondot okoz bankügyeik elintézése a munkanapokon. Az RBS 34, a Barcalays 50 központi helyen lévő fiókját tartja nyitva Londonban, Manchesterben, Newcastle-ben és Skócia fővárosában, Edinburgh-ban.

Rohamot várnak

A pénzintézetek arra hivatkoznak, hogy a másfél évszázaddal ezelőtt meghozott szabályokat nagyon nehéz betartani a modern korban. Az elmúlt években egyre több ügyfelük fogalmazta meg azt a kívánságát, hogy munkaszüneti napokon szeretné intézni az ügyeit. Ráadásul mostanában viszonylag sokakat foglalkoztat az a gondolat, hogy lakást vásároljanak, amihez jelzáloghitelre lehet szükségük. Egy ilyen kölcsönt viszont nem szokás felvenni anélkül, hogy egyeztetnének egy hozzáértő banki tanácsadóval.

Összességében rohamra számítanak a bankok a bankszünnapra eső nyitva tartás idején, ezért a szokásosnál több jelzáloghitel-szakértőt vezényelnek a fedélzetre. Ennek köszönhetően várakozásaik szerint, hogy több száz ügyféllel is megállapodhatnak vagy legalábbis elkezdhetik az ügyintézést. Ennek ellenére nem minden bank szállt be a kísérletbe, olyan óriások, mint a HSBC, a Lloyds Banking Group és a spanyol Santander jelezték, hogy nem terveznek nyitva tartást május 4-én.

Drága ünnepek

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) 2012-es felmérése szerint minden egyes bankszünnap 2,3 milliárd fonttal veti vissza a brit gazdaság termelési értékét. A gazdaság szereplőinek 15 százaléka - köztük pubok és a vendéglők - profitálnak abból, hogy az emberek nem bankba mennek ezeken a napkon, hanem hozzájuk, azonban 45 százalékuknak hiányoznak a banki szolgáltatások.

A kormány becslése szerint egy nevezetes extraszünnap, a 2011 áprilisában tartott királyi esküvő napja 2,9 milliárd fontjába került a pénzintézeti szektornak. Ez az adat egyfajta "átlag", egyes szerveztek 1,2 milliárd fontra, mások hatmilliárdra tették a kiesést. Hasonló kalkulációk láttak napvilágot a 2012. júniusi extraszabadnappal kapcsolatban - akkor a királynő uralkodásának gyémántjubileumát ünnepelték a britek.

Előretör a nyitva tartás
A bankok arra hivatkozva vezették be a szünnapokat bő 150 évvel ezelőtt, hogy alkalmazottaiknak szükségük van a pihenésre és joguk van az imádkozásra rendelkezésre álló időre. Egy 1871-es jogszabály törvénybe is iktatta ezt a lehetőséget. A pénzintézetek zárva tartása magával hozta a többi üzleti vállalkozás szünnapját is. Ami a kiskereskedelmet illeti, Angliában és Walesben 1994-ig csak a kisebb szakboltok tartottak nyitva vasárnap is, ezt követően vált lehetővé a nagyobb bevásárlóközpontok nyitva tartása. Skóciában korlátozó szabályok híján szabadabban dönthettek ebben az ügyben a kiskereskedők, ennek megfelelően heti hét napon át várják a vevőket változatlan nyitvatartási idővel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Kerwin72, 2015.05.04 12:13

@unorti: Szerintem inkább az a baj,hogy ön mindent tudni vél, mániákusan ismételget,kinyilatkoztat,csak az a baj,hogy többnyire marhaságokat.De semmi gond,végülis abban hisz amiben akar.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sandimaria, 2015.05.04 10:31

@krix: Az, hogy a feleséged miért megy a Tescoba dolgozni, az egy dolog. De vállalta azt a munkakört. Ugyanez az éjjeliőrre. De az nem képzelheted, hogy aki éjjeliőrnek megy, annak joga van pampogni, hogy őt éjszakai munkára kényszerítik, és nem lehet az ágyban a feleségével. És innen indultunk, megismétlem. Eddig az dolgozott olyan helyen a kiskerben, aki vállalta, most az sem dolgozhat, aki vállalná. Miben van igazad?
A vidéki munkalehetőségeken a vasárnapi boltbezárás semmit nem segít.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unorti, 2015.05.04 10:05

@Abbe: Elfogyott belőle a verseny hiánya miatti



..és milyen versenyképesek lettünk 20 év ,2010-IG ???? ..az alacsony bérekkel !! max ..de ez kinek volt érdeke ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unorti, 2015.05.04 10:03

@Kerwin72: :Nem,nem tudom



..na ez a baj ,tanulj !!..azután kommentelgess !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2015.05.04 09:22

Nem attól lesz egy vállalkozás, egy termék jó, hogy nemzeti színűbe csomagolják, hanem a minőségtől, ár-érték aránytól.
A vezető magyar vállalatok tőkearányosan több pénzt visznek ki az országból mint a még működő külföldiek és sokkal kevesebbet fizetnek jótékonysági célra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html