Meghosszabbította a Társasági Kereskedelmi Bank (TKB) és leányvállalata a Crédit Agricole Bulgaria (CAB) speciális felügyeletét a bolgár jegybank, miután a politikai pártok nem tudtak megegyezni a két csődbe került pénzintézet rendbe tételéről - jelentette be Bolgár Nemzeti Bank (BNB) közleményében. Ezzel nőtt a veszélye annak, hogy az egész pénzügyi rendszert megroppantó bankválság robban ki a balkáni országban - derül ki a BNE régiós hírportál cikkéből.

Miután egy korrupciós úgy nyilvánosságra kerülése nyomán az ügyfelek elkezdték kimenteni a pénzüket a TKB-ből, a jegybank különleges felügyelet alá helyezte a bankok, illetve a CAB-t (utóbbi egy héttel korábban került a TKB tulajdonába). Ez követően a csőd elterjedésétől tartó, pánikba esett betétesek megrohamozták a Fibankot, amelyet a kormánynak kellett kisegíteni. Most szeptember végéig meghosszabbították a két bank különleges felügyeletét - ezt maximum fél évig tarthatja fenn a BNB.

Lenne megoldás, de...

A jegybank szakértői kidolgoztak egy programot a helyzet rendezésére. Eszerint a TKB jó hiteleit és egyéb eszközeit átvinnék a CAB-ba, amelyet ezt követően államosítanának. Ezzel egyidejűleg a pánik megelőzése érdekében kiterjesztenék a betétbiztosítást. Jelenleg ezt csak 196 ezer leváig (100 ezer euróig) terjed. A terv azonban nem nyerte el az államfő és a pártok vezetőinek tetszését.

Eközben azt is bejelentették, hogy nemzetközi auditot tartanak a két megroggyant pénzintézet pontos anyagi helyzetének feltárására. Ez lesz a második átvizsgálás, mivel a július elején lezárult első sikertelennek bizonyult. Az auditor cég kénytelen volt közölni, hogy 3,5 milliárd leva hitelről nem tudtak információt szerezni. Összesen 5,4 milliárdos portfóliót kellett volna átnézniük.

Baj lesz

Ha az újabb audit eredményéből az derül ki, hogy óriási összegű rossz hitel lapul a bankok könyveiben, akkor a BNB tudja megemeltetni a 196 ezer levás betétbiztosítási plafont, ami jelentősen ronthatja a bankrendszer egészébe vetett bizalmat - fejtegeti Ljubomir Pashev, az Elana Trading pénzügyi szolgáltató cég elemzője. Ez tovább gyengítheti a pénzügyi szektor stabilitását és odavezethet, hogy a betétesek más bankokból is kivonják a pénzüket, számos pénzintézetnek komoly gondokat okozva.

A jegybank a napokban bejelentette, hogy szeretné mélyebben beágyazni a bolgár bankokat az uniós rendszerbe. Ezért kérték az European Banking Authorityt, hogy erősítse meg ezek felügyeletét és azt javasolják, hogy Bulgária kezdje meg a belépési procedúrát az EU novemberben induló egységes ellenőrzési mechanizmusába. Ez utóbbiban az Európai Központi Bank vonja felügyelete alá az EU nagyobb bankjait.

Ez megelőzően azonban a bolgár államnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hogy megelőzze a bankok dominószerű bedőlését a TKB és a CAB krízise nyomán. Az ehhez szükséges forrást az ország politikai vezetői a költségvetési hiány és az államadósság emelésével akarják előteremteni. A előbbi a hiánycél 1,2 százalékpontos növelését jelentené, amivel a deficit a GDP három százalékára nőne.

Politikai vákuum

Bonyolítja a helyzetet Bulgáriában, hogy az ország kormánya béna kacsa. Július végén lemond a balközép kabinet, ezt követően az október 5-ére kiírt előrehozott választásokig ügyvezető vezetés kezébe kerül a végrehajtó hatalom. A befektetők már a politikai-pénzügyi válság előtt elfordultak a balkáni országtól: az év első öt hónapjában több mint harmadával esett az országba áramló külföldi működőtőke nagysága, ráadásul ezen belül májusban töredékére csökkent a tőkeimport: csak 8,6 millió euró érkezett szemben az egy évvel korábbi közel 152 millióval. Az IMF csupán 1,6 százalékos GDP-növekedést vár 2014-re Bulgáriában.