Garantáltan korona-vírusmentes járatot indít egy légitársaság

A két év fölötti, Newark és London közt utazók húsz percen belül megkapják a koronavírus tesztjük eredményét. Ha nem egyeznek be a tesztelésbe, másik járatra kerülnek.
Rácz Gergő, 2020. október 31. szombat, 21:10
Fotó: Getty Images

Ingyenes lesz a teszt mindenki számára, aki ezen a viszonylaton szeretne utazni: Scott Kirby, a United Airlines vezérigazgatója szerint a cél az, hogy idővel ne kelljen kéthetes karanténba kerülniük azoknak, akik ezeken a garantáltan koronavírus-mentes járatokon utaznak - írja az Infostart.

A próbaüzemet a BBC cikke szerint 16-án kezdik majd, ekkor a covidmentes járatokra jegyet váltók választhatnak: vagy kérik a tesztet, vagy a társaság egy másik járatára foglalják át őket. Ha a tesztelést választják, a mintavételtől számított 15-20 percen belül kezükben lesz eredményük is.

A légitársaságot - csakúgy, mint versenytársait - a koronavírus drasztikus létszámcsökkentésre kényszerítette. 13 ezer dolgozóját el kellett bocsátania, további 9 ezer pedig önként mondott föl. AZ IATA, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint a légi forgalom 90 százalékkal csökkent a pandémia következtében.

A világ negyedik legnagyobb légitársaságának számító United esetében a veszteség napi 25 millió dolláros.

Scott Kirby azt nyilatkozta: több ország vezetése fogalmazott úgy, hogy ha tesztelés indulna a légi járatokon, megnyitná gazdaságát a repülővel érkezők előtt. Saját véleménye szerint a világ gazdaságának újraindításában kulcsszerepe van a légi közlekedés helyreállításának.

HOZZÁSZÓLÁSOK