Nekiment Kína a FedExnek

A kínai hatóságok vizsgálata megállapította, hogy a FedEx amerikai globális szállítmányozó vállalat állításai a Huawei kínai információs és kommunikációs óriásvállalat félrekézbesített csomagjai ügyében "nem feleltek meg a tényeknek" - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2019. július 26. péntek, 11:23
Fotó: Reuters

A vizsgálatot a kínai hatóságok június elején azzal az indokkal indították, hogy a FedEx a gyanú szerint súlyosan megsértette kínai ügyfelei jogait és érdekeit, ezzel pedig megszegte a Kínában érvényes vonatkozó jogszabályokat, miután a Huawei beleegyezése nélkül megváltoztatta egyes csomagjaik útvonalát. A Huawei beszámolója szerint a Japánban feladott csomagjaikat a kínai irodáik helyett a cég amerikai címére kézbesítették, ráadásul két másik, Vietnamban feladott szállítmányukat is átirányították az Egyesült Államokba az eredetileg megjelölt szingapúri és hongkongi címekre történő kézbesítés helyett.

A Hszinhua jelentése szerint a kínai hatóságok vizsgálata arra derített fényt, hogy a FedEx állítása, miszerint a csomagokat "műveleti hiba" miatt kézbesítették félre, nem felelt meg a tényeknek, ennél bővebb információt azonban a tudósítás nem közöl. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a FedEx több mint száz, a Huaweihez köthető, Kínába irányuló csomag kézbesítését lassította - írja a Hszinhua.

Május végén, az amerikai-kínai kereskedelmi háború elmérgesedésekor a kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy listát állít össze azokról a külföldi vállalatokról, szervezetekről és személyekről, amelyeket megbízhatatlannak tart, mert kárt okoztak kínai vállalatoknak. A "megbízhatatlan entitások listájára" azok kerülnek fel, akik semmibe veszik a piaci szabályokat és a szerződések szellemét, nem kereskedelmi okokból akadályoznak beszállítókat termékeik kínai vállalatoknak való eladásában, valamint súlyosan sértik kínai vállalatok legitim érdekeit és jogait.

A lépés válasz volt arra, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium előzőleg, május közepén tette feketelistára a Huaweit és 68 leányvállalatát, amelyek így amerikai kormányzati engedély hiányában nem vásárolhatnak termékeket és szolgáltatásokat amerikai cégektől.

A FedEx körül felmerült problémák után megfigyelők elképzelhetőnek tartják, hogy az amerikai postaszolgálat felkerüljön a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára.

HOZZÁSZÓLÁSOK