Az USA Iránnal üzletelő cégeket sújtott szankcióval

Washington újabb vállalatokat sújtott szankcióval, mert Iránt segítik, megkerülve az Irán ellen érvényben lévő amerikai embargót - jelentette be egymástól függetlenül kiadott közleményeiben az amerikai pénzügyminisztérium és a külügyi tárca.
Szász Péter, 2020. szeptember 3. csütörtök, 21:24
Fotó: Getty Images

A pénzügyminisztérium közleménye hat cégről tesz említést, valamennyit azzal vádolva, hogy segítették iráni petrolkémiai termékek szállítmányozását és forgalmazását. A vállalatok Iránban, az Egyesült Arab Emírségekben és Kínában vannak bejegyezve.

Szankcióval sújtotta az amerikai kormányzat azt a Triliance Petrolchemical Co. nevű iráni vállalatot is, amelynek a termékeit forgalmazták.

A külügyminisztérium öt vállalat és három személy szankcionálását jelentette be. Valamennyien az iráni kőolajiparhoz kapcsolódó pénzügyi tranzakciókat bonyolítottak. A büntetőintézkedéseket egy abadáni kőolajfinomító, három kínai és egy emírségbeli vállalat ellen foganatosították. Ezek egyike sem azonos a pénzügyminisztérium által szankcióval sújtott vállalatokkal.

A szankciók értelmében az érintettek esetleges amerikai vagyonát befagyasztják, illetve az amerikai üzleti élet szereplőinek megtiltanak minden üzleti kapcsolatot velük.

A külügyi közlemény kiadása után Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója a Twitteren azt írta: "Iránnak fel kell hagynia azzal, hogy természeti erőforrásait a terrorizmus és a térség tönkretételének finanszírozására használja fel".

 

HOZZÁSZÓLÁSOK