A Nokia várakozásai szerint jövő év elején zárhatják le az Alcatel-Lucent felvásárlását - jelentette ki az itweb.co.za tudósítása szerint Joachim Wuilmet a finn távközlésieszköz-gyártó régiós marketingigazgatója. Az új vállalatot azonnal megalakítják, ahogy megszerzik az Alcatel-Lucent 50 százalékát. Ezt az arányt várhatóan 2016 első negyedévében elérjük - mondta a menedzser.

A francia vállalat innentől kezdve a leányvállalatukként működik majd tovább. A franciaországi törvények miatt a teljes tulajdont csak 95 százalék elérésénél szerezhetik meg - ekkor a maradék öt százalék eladására jogi úton rákényszeríthetik a vonakodó részvényeseket.

Wuilmet emlékeztetett arra is, hogy az új vállalat összesen 40 ezer kutatással és fejlesztéssel foglalkozó menedzsernek ad majd munkát. Hozzátette ugyanakkor ehhez, hogy még nem döntötték el, csökkentik-e az egyesülő vállalatok létszámát vagy sem. Annyit vállaltak, hogy 900 millió eurót takarítanak meg az átfedések megszüntetésével 2018-ig. Az új cég fő márkaneve a Nokia lesz, központja Helsinkiben marad.

Mindenki ezt csinálja

A részvénycserés üzletben összesen 15,6 milliárd eurót kínálnak az Alcatel-Lucent tulajdonosainak a párizsi és a New York-i tőzsdén. A Nokia olyan céget akar létrehozni francia versenytársa megszerzésével, amely egy kézből kínál technológiát a legkülönbözőbb profilú vállalatoknak.

A felvásárláshoz már megadták az engedélyt a versenyhatóságok. Így lezárásához pusztán arra van szükség - feltéve, hogy az Alcatel-Lucent elég sok tulajdonosa belemegy a cserébe -, hogy a Nokia részvényesei rábólintsanak az üzletre. Várakozások szerint mindkét feltétel teljesül - írta a Wall Street Journal (WSJ).

A finn óriás szektorában egyre brutálisabb a verseny. A cég hagyományos versenytársai a kínai Huawei Technológies és a svéd Ericsson. Az utóbbi nemrégiben szövetségre lépett az amerikai Cisco Systems Inc.-vel. Mivel ebben esetben szintén szektortársak egyesítették erejüket, Rajeev Suri, a Nokia vezérigazgatója szerint ez is igazolja a saját felvásárlásuk mögött meghúzódó stratégiai megfontolásokat.

Nyomás alatt

A helyzet úgy áll, hogy mind az Ericssont, mind a Nokiát arra szorítja a piac, hogy bővítsék kínálatukat. Ma már nem csupán hagyományos vevőikkel, a távközlési és az internetszolgáltatókkal kell számolniuk, hanem más ágazat cégeivel is.

A légitársaságok, az olajmultik, az autógyártók, illetve a rendőrség és más biztonsági szolgálatok egyaránt új hardvereket és szoftvereket keresnek. Ezek segítségével jobban összekapcsolhatják különböző tevékenységeiket és képesek lehetnek valós időben reagálni például a vészhelyzetekre.

A Nokia nagytakarítással töltötte a mobiltelefon-ágazatának eladását követő éveket (az üzletágat a Microsoft vette meg 2013-ban). A költségek csökkentése érdekében megszabadult bizonyos vállalkozásaitól és a mobilhálózatokhoz szükséges berendezések fejlesztésére koncentrált. Az Alcatel-Lucent megszerzésével a szerzemény routereivel és egyéb hálózati eszközeivel szélesítheti ezt a portfóliót.

Cseleznek

Suri a WSJ tudósítása szerint azt is elmondta a felvásárlás kapcsán, hogy csupán átmenetileg akartak vezeték nélküli technológiákra specializálódott cégként piacra lépni. Ezzel a taktikával szabadultak meg versenyképtelen üzletágaiktól. A cégvezetőt nem riasztják vissza az elmúlt évtized kudarcos egyesülései az ágazatban. Az Alcatel 2006-ban házasodott össze a Lucenttel, a Nokia pedig 2007-ben lépett az előzőhöz hasonlóan sikertelen frigyre a Siemensszel.

Rajeey Suri szerint ezek az egyesülések rossz időben születtek. Akkor hozták tető alá őket, amikor a tíz évvel ezelőtti legmodernebb vezeték nélküli technológia, az úgynevezett 4G már a sínen volt. Ezért az új cégek lekéstek azokról az üzletekről, amelyek a 4G-re épülő technológiák eladásából fakadtak. Most más a helyzet: a jelenlegi csúcstechnológiával, az 5G-vel, az Internet of Things-zel kapcsolatos beruházások java még hátra van.

Az 5G-re épülő termék- és szolgáltatáskínálatunkat már együtt fejleszthetjük ki ahelyett, hogy külön-külön tennénk ezt, aztán további két évet kellene arra szánnunk, hogy összhangba hozzuk a rendszereinket - fejtegette a cégvezető az egyesülés előnyei mellett érvelve. Így beelőzzük a közelgő üzleti ciklust.