A jelentős állami támogatásban részesült Wall Street-i bankok gyenge eredményeik ellenére komoly bónuszokkal díjazták vezető menedzsereik kétes teljesítményét - derült ki egy független vizsgálatból. A jelentés szerint semmiféle kapcsolat sincs a bankok mutatói és a vezetőik fizetési papírján szereplő számok között - nem egy pénzintézet nyereségénél nagyobb összegű bónuszt csengetett ki. A Goldman Sachs például 4,8 milliárd dollárt fordított erre a célra, ami kétszerese profitjának, a Morgan Stanley 4,475 milliárdot fizetett a nagyfőnököknek, miközben csak 1,7 milliárd dollár nyereséget könyvelt el. Mindkét bank 10 milliárd dollárt kapott a kormány bankmentő csomagjából (TARP). A Citigroup és a Merrill Lync 5,33, illetve 3,5 milliárd dollár bónuszt számolt el, miközben külön-külön több mint 27 millió dollár veszteséget szenvedtek el. Néhány kisebb bank ugyanakkor jövedelmével arányosan jutalmazta vezetőit - állapította meg a kilenc hónapon át folytatott vizsgálat. A törvényhozás demokrata oldala olyan törvényjavaslatot fontolgat, amely lehetőséget adna a kormánynak a bankárok fizetésének korlátozására, ám a republikánusok ellenzik ezt, mivel szerintük egy ilyen szabály túl nagy hatalmat adna az államnak a bankok felett.