A chicagói székhelyű gyártó szerdán azt közölte, hogy a tavalyi adózás utáni vesztesége 11 milliárd 940 millió dollár volt, az egy évvel korábbi 636 millió dollár nyereség után. A tavalyi bevétel 24 százalékkal, 58,16 milliárd dollárra csökkent - írja az MTI az AP hírügynökségre hivatkozva.

A 737-es új generációs változatával fél éven belül két légikatasztrófa is történt: 2018 októberében a Lion Air, 2019 márciusában pedig az Ethiopian Airlines egy-egy járata zuhant le. A két balesetben 346-an vesztették életüket.

A Boeing 737 MAX repülési engedélyét tavaly novemberben kapta vissza az illetékes amerikai hatóságtól, miután a cég több milliárd dollárt fordított a gép áttervezésére.

Komoly, egyszeri veszteséget jelentett ezen felül az a 6,5 milliárd dollár leírás a negyedik negyedévben, ami az új, 777X repülőgépek gyártásával függ össze. Ez a szélestörzsű repülőgép a cég szerdán ismertetett legújabb előrejelzése szerint csak valamikor 2023-ban kerül a forgalomba, azaz az eredeti időponthoz képest három évvel később. A 777X a világ legnagyobb kéthajtóműves repülőgépe, a Boeing sikeres 777-es minijumbójának nagyobb változata - írta az MTI.

Szerdán az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) is jóváhagyta a 737 MAX repülőgépek visszatérését az európai légi forgalomba. "Teljes mértékben bizonyosak vagyunk, hogy a repülőgép típus biztonságos, ennek ellenére a szervezet azután is szorosan figyelemmel követi a 737 MAX repülőgépek működését, miután újból forgalomba állnak" - jelentette ki Patrick Ky, a EASA vezérigazgatója.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!