Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavasszal a koronavírus-járvány első hulláma idején több országban bezártak a kozmetikák, és bár Magyarországon ilyen intézkedést nem hoztak, sok szépülni vágyó döntött úgy, hogy egészsége védelme érdekében inkább elhalasztja a kezeléseket. A Vagheggi olasz kozmetikai céget súlyosan érintette a válság, hiszen a termékeiket csak kozmetikusokon keresztül értékesítik, az új kihívások miatt változtatniuk kellett az üzletmeneten - mondta Alessandro Farina, a Vagheggi Kft. ügyvezető igazgatója a cég sajtótájékoztatóján.

A megoldást a webshop felfuttatása jelentette, a kozmetikus partnereiket arra biztatták, hogy azon keresztül értékesítsék a termékeiket, így a kozmetikusok a megcsappant forgalomban is bevételhez jutottak, és a cég is tudott értékesíteni. Az eredményen maguk is meglepődtek: 2020 első hét hónapjában ugyanis a tavalyinál 20 százalékkal magasabb árbevételt értek el az online értékesítésnek köszönhetően. A szalonkezelések helyett egyre több vendég választja az online tanácsadást is, ami a második hullámban is népszerű lehet.

A járvány első hullámában a Vanheggi számára komoly kihívást jelentett az is, hogy a lezárt határokon keresztül ellássa a magyarországi kozmetikákat a termékeivel. "Tíz napon át telefonálgattunk mindenkinek, hogy segítsen átjuttatni az árut Magyarországra, végül találtunk egy szállítót, aki vállalta" - mondta Farina. A kozmetikumokat Olaszországban gyártják, és szerencsére a gyártást nem kellett leállítaniuk tavasszal azokban a hónapokban, amikor Olaszországban jóformán az összes nem létszükségletű cikket gyártó cégek leállították. A Vagheggi ugyanis vegyipari cégnek számított, amelyeknek a működését engedélyezte a kormány.