Franciaországban lazítani fogják a vasárnapi nyitva tartás szabályait, miközben Németországban a kereskedők minden próbálkozása hiábavaló a bebetonozott tilalom miatt - derül ki a Bloomberg összeállításából. A németeknél egy évszázados hagyományra tekint vissza, hogy a hét utolsó napját - elvileg - a családra, a barátokra és a pihenésre szánják az emberek.

A vasárnapi nyitva tartás tilalmát még a Weimari Köztársaság idején, 1919-ben vezették be, majd a második világháború után megalakult Német Szövetségi Köztársaság is átvette ezt a szabályt. Nem is akárhogyan: mindjárt az alkotmányba írták bele, hogy a kereskedők nem nyithatnak ki vasárnaponként. A szakszervezetek és az egyházak azóta is elleneznek minden olyan törekvést, amely lazítana ezen a szabályon.

Mindig megjárják

A hét utolsó napján a lehető legkevesebb embernek kell dolgoznia, a tisztán gazdasági szempontokat, a piaci versenyt ennek kell alárendelni - mondja Hans Ulrich Anke, a német evangélikus egyház feje. Miután a németek majdnem egyedül állnak Európában ezzel a szokásukkal, a lazítás szigorú betartásával szembe mennek más országokkal, amelyek éppen hogy lehetővé teszik a vasárnapi nyitva tartást, a kereskedők újra és újra megpróbálják megtalálni a megfelelő kiskaput.

És mindig hoppon maradnak - legutóbb Hessen tartományban járták meg. A német alkotmánybíróság két hete semmisítette meg azt a jogszabályt, amely a könyvtáraknak, a videókat áruló boltoknak és a lottózóknak lehetővé tette volna a vasárnapi nyitva tartást. Az egyik videotéka tulajdonosa teljesen ki van akadva, mert a rövid ideig, amíg nyitva tarthatott, a hét utolsó napján kétszer akkora forgalma volt, mint más napokon.

Újra próbálkoznak

A hesseni döntés összhangban volt azzal a berlini határozottal, amelyet még 2009-ben fogadott el az alkotmánybíróság. A német főváros önkormányzata azt akarta, hogy a karácsony előtt négy hétvégén tarthassanak nyitva az üzletek, ám csak ezüst és arany vasárnapot tarthatnak és a két ünnep közötti vasárnapok sem jelentenek kivételt a zárva tartási szabály alól.

A kereskedők szervezetei nem tehetnek mást, mint hogy igyekeznek elérni, hogy a hétköznapokon és szombatokon minél tovább nyitva lehessenek az üzletek. Van olyan tartomány, ahol lehetséges a 24 órás nyitva tartás, de Bajorországban például csak reggel hattól este nyolcig fogadhatják a vevőket a boltok.

A szigorú szabályozás nyertesei az online üzletek. A németek ugyanis nem családi programokkal töltik a vásárlás tilalma nyomán felszabadult idejüket, hanem internetes shoppingolással. A berlini Zalando SE online kiskereskedő cég részben erre alapozva idén 2,2 milliárd euró bevételt akar elérni. A vállalat tapasztalatai szerint a legtöbb árut szombatonként és vasárnaponként adják el. Egyes hétvégék elviszik a teljes heti forgalom több mint felét.

Előre a nyitva tartás útján

Franciaországban a héten jelentették be, hogy lazítani fogják a vasárnapi zárva tartási szabályt. Ez része a kormány új kezdeményezéseinek, amelyekkel meg akarja könnyíteni az üzleti vállalkozások tevékenységét, illetve lendületet akar adni a gazdasági növekedésnek. Az új jogszabály ötről tizenkettőre emelné azoknak a hétvégéknek a számát, amikor nyitva lehetnek a boltok, továbbá bizonyos népszerű idegenforgalmi célpontok környékén teljesen feloldanák a nyitva tartás tilalmát.

Olaszországban a hét legnagyobb forgalmat hozó bevásárlási napja lett a vasárnap 2011 óta, amikor lehetővé tették a kiskereskedőknek, hogy tetszés szerint fogadják a vásárlókat. Svédországban és Finnországban hasonló szabály van érvényben néhány év óta.