Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A megállapodás értelmében az alkalmazottak az idén januárig visszamenőleg 2 százalékos béremelésben részesülnek az érdekeiket képviselő PNO szakszervezet szóvivőjének az állami rádiócsatornán tett bejelentése szerint.

A PNO eredetileg 5 százalékos emelést követelt, a munkaadók viszont legfeljebb 1 százalékot lettek volna hajlandóak megadni. A szakszervezet ezért a hét végén hétfőre sztrájkot jelentett be, eredetileg 24 órásat, amit aztán menet közben 48 órára hosszabbítottak meg, majd további kiterjesztését is fontolóra vették.

A hétfői munkabeszüntetés még nem okozott komoly fennakadásokat a szigetek közötti közlekedésben, mivel a komptársaságok már a múlt héten tájékoztatták a sztrájk lehetőségéről az utazni vágyókat, és jegyeket sem adtak el hétfőre.

A sztrájk befejezésének bejelentésével a kompforgalom előreláthatólag kedden a délutáni órákban indul meg a görögországi szigetvilágban - írta az MTI.

A görög hajótársaságok személyzete első alkalommal részesült béremelésben a 2010-es pénzügyi válság és az azt követő gazdasági megszorítások óta. Görögország az elmúlt hónapban lábalt ki a harmadik nemzetközi pénzügyi mentőcsomagból.

Fotó: StockSnap-fotó