A dolgozók nagy többsége újra fölvette a munkát, miután a gyár vezetése teljesítette alapvető követeléseik egy részét - mondták el a munkások képviselői.

A tajvani tulajdonban lévő, tungkuani Jüe Jüen cipőgyárban nagyjából 40 ezren dolgoznak, az üzemben - amely az Adidas mellett többek között az amerikai Nike-nak is szállít - évente 300 millió pár cipőt állítanak elő.

A munkások április 14-én kezdtek sztrájkolni, tiltakozásul amiatt, hogy a cég megrövidítette őket: éveken át kevesebb szociális juttatást és lakhatási támogatást fizetett nekik, mint amennyi járt volna. A sztrájkolók számáról egymásnak ellentmondó adatokat közöltek az érintettek - egyes hírek szerint több tízezren, más források szerint néhány ezren tették le a munkát -, de ez lehetett minden idők egyik legnagyobb munkabeszüntetése a kínai magánszektorban.

A pekingi kormány pénteken közölte: utasította a gyár vezetését, hogy fizessék ki az elmaradt járandóságokat. A Jüe Jüen péntek éjjel közölte: számításaik szerint a sztrájk legalább 27 millió dollár (6 milliárd forint) veszteséget okozott.