Viharos kilátások a levegőben

A német légitársaság 2008-as évének negyedik negyedévére vonatkozó előrejelzését felfelé módosította.
NAPI Online, 2009. február 3. kedd, 13:02
Fotó:

A második legnagyobb európai légitársaság, a Deutsche Lufthansa kedden jelezte: negyedik negyedéves profitja a korábbi várakozásoknál jobb lehet azt követően, hogy a várakozásoknál stabilabban alakult az év utolsó három hónapja.

2008-ra vonatkozóan 1,3 milliárd eurós profitot várnak a cégnél; korábban ennél 200 millió euróval kevesebbet jeleztek előre.

A Lufthansa közleményéből kiderült: a forgalom ugyan apadt október és december között, de az üzemagyag-árak ezzel párhuzamos, ám ennél nagyobb mértékű csökkenése várhatóan jobb eredményhez segítette a céget.

Ennek ellenére a légitársaság arra figyelmeztetett, hogy 2009-ben kitarthat az alacsony forgalom, miközben a kockázatok a szokásosnál jóval tetemesebbek.

Az SAS már most megérezte a válságot, a svéd légitársaság 6,3 milliárd svéd koronás veszteséget jelentett a tavalyi évre. Az SAS 2007-ben 636 millió koronás profitot termelt.

A svéd légitársaság eredményét rontotta, hogy 4,9 milliárd koronás költséggel járt, hogy tavaly kiszállt a Spainairből.

Az SAS 2009-ben 3000 dolgozóját elbocsátja, további 5000 dolgozója pedig a leválasztott Spainairrel együtt távozik. A társaság az idén részvénykibocsátáson keresztüli tőkeemelést tervez, 6 milliárd korona értékben.

HOZZÁSZÓLÁSOK