Szombaton éjjel ölhették meg a 30 éves Viktoria Marinova bolgár tévés újságírót, rendezőt. A terminal3.bg helyi portál rendőrségi forrásokra hivatkozva arról ír, hogy halála megkínozhatták és megerőszakolhatták a nőt. Az első információk szerint megfulladhatott.

Holttestét a ruszei kikötőben találták meg, szinte felismerhetetlen állapotban.

Az OCCRP nevű nemzetközi, oknyomozó újságírókat tömörítő szervezet szerint az utolsó anyaga szeptember 30-án ment adásba, ebben Bíró Attilával, a román RISE-projekt vezetőjével, valamint a bolgár Bivol újságírójával Dimitar Sztojanovval beszélt a GP-gate néven emlegetett ügyről. Ennek lényege, hogy az újságírók feltárták, Bulgáriában több millió leványi európai uniós megbízást szabálytalanul használtak fel a helyi építőipari cégek. A bonyolult konstrukcióban titkos tanácsadói szerződésekkel csaltak el pénzeket.

A Bivol két munkatársát őrizetbe is vették a rendőrök, amikor megpróbálták megakadályozni, hogy megsemmisítsék az EU-s támogatások eltrükközéséről szóló dokumentumokat.

Hasonló ügyben nyomozott Ján Kuciák a szlovák aktuality.sk oknyomozó újságírója, akit szintén meggyilkoltak idén télen.

A fotó forrása: Youtube.com/TVN-Bulgaria.