Vészjelzés érkezett a vállalatvezetőktől

2016 óta nem látott szintre süllyedt világszinten a vezetői bizalom, a tőkeberuházások, az osztalékpolitika, a tőkemegtérülés és a mérleg alapján megállapított vállalati hangulati mutató a Fidelity International éves elemzői felmérése szerint - adta hírül az MTI.
Domokos Erika, 2019. március 11. hétfő, 18:02
Fotó: Shutterstock

A tavalyi 13 százalékot követően idén már az elemzőik harmada lassulásról vagy akár recesszióról számolt be. A bővülést érzékelők aránya 35 százalékról 20 százalékra esett egy év alatt - írta a befektetéskezeléssel foglalkozó vállalatcsoport közleményében.

A Fidelity International részvény üzletágának elemzési igazgatója a gyengülő fogyasztásnak és a vállalkozások növekvő költségeinek tulajdonítja a vállalati hangulat romlását. Michael Sayers az idén nem számít válságra, de úgy látja, hogy a tíz éve kezdődött üzleti ciklus a végéhez közelít. A 16 ezer vállalati megbeszélés alapján egyre több elemző aggódik az amerikai gazdaságpolitika miatt is.

A visszajelzések összességében még a hangulati visszaesés ellenére is óvatosan derűlátóak, a Kínával foglalkozó elemzők azonban az átlagnál jóval kedvezőtlenebbül ítélik meg a kilátásokat. Marty Dropkin kötvénypiaci globális elemzési igazgató szerint a kínai gazdaság megtorpant, a helyi vállalatok vezetői ezért termeléscsökkentésre, az elemzők pedig a tőkeberuházások visszaesésére készülnek a távol-keleti országban - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK