A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Inkább vagyok harmadik a vállalati szegmensben, mint a tizedik az univerzálisban - idézte a három évtizede a pénzintézetnél (illetve elődeinél) dolgozó bankárt az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap. Az 55 éves Ghizzoni azután került a legnagyobb olasz bank élére, hogy az igazgatóság eltávolította onnan az azt 15 évig irányító Alessandro Profumót (Napi Gazdaság, 2010. szeptember 23.).

Az új vezér a sajtó előtti bemutatkozásakor közölte: abban biztosan különbözni fog elődjétől, hogy a hazai piacra fokuszál. Ezt is várják el tőle azok az UniCredit több mint 11 százaléka fölött rendelkező regionális banki alapítványok, amelyeknek nagy szerepük volt Profumo megbuktatásában - az olasz specialitásnak számító tulajdonosi szervezetek helytelenítették az általa vezérelt nemzetközi terjeszkedést, különösen miután beütött a válság és az expanzió finanszírozása miatt meggyengült a bank forráshelyzete.

 

Nemzetközi bank vagyunk és az is maradunk - igyekezett megnyugtatni Ghizzoni a protekcionista fordulattól tartó elemzőket, illetve az UniCredit külföldi érdekeltségeit. Furcsa is lett volna, ha a "Profumo-boyok" között számon tartott Ghizzoni teljesen hátat fordít az európai piacnak, hiszen ő a kelet-közép-európai terjeszkedés egyik motorja volt - a lengyel érdekeltséget vezette is, később pedig olyan, a válságban megtépázódott egységeknél menedzselte a rendcsinálást, mint a csoport ukrajnai és kazahsztáni leányai.


A közép- és kelet-európai ügyfelekre továbbra is maximális figyelmet kívánnak fordítani - hangsúlyozta Ghizzoni -, meg akarják tartani vezető szerepüket a régióban, itteni tevékenységük főhadiszállása továbbra is Bécs marad (korábban voltak aggályok, hogy Olaszországba kerül). Ebben a térségben azokra a piacokra összpontosítanak, ahol vezető szerepet játszanak, ilyen Lengyelország, Törökország, Oroszország, Közép-Európában pedig Csehország.


Magyarországon az UniCredit Bank Hungary a hetedik helyen áll a nagybankok sorában - áll a bank márciusi közleményében, amelyben a tavalyi eredményeket ismertették. A 133 magyarországi fiókkal rendelkező bank konszolidált mérlegfőösszege 2009 végén 1737 milliárd forint volt, alig maradt el az előző évi 1762 milliárdtól. Adózott eredménye viszont csak 15,5 milliárd forint lett az egy évvel korábbi 29,1 milliárd után, nyereségessége a stabil üzletmenet és az erőteljes költségvisszafogás mellett is jelentősen csökkent, ami a pénzintézet szerint egyértelműen a hitelkockázatok és a nem fizető hitelek megszaporodására vezethető vissza.