Egy kínai kezdő vállalkozás bebizonyította, hogy lehet nagyot kaszálni az okos telefonok lomhán növekvő piacán is - írja a CNBC. Az ilyenfajta mobilok eladásai néhány éve még száguldottak, ám az idei második negyedévben csak 0,3 százalékkal kelt el több készülék, mint egy évvel korábban.

Összesen 343,3 millió okos telefont adtak el a gyártók - derült ki az IDC számítástechnikai piackutató cég adataiból.

Ha azonban az első negyedév forgalmához hasonlítjuk az április-júniusi periódus számait, akkor 3,1 százalékos visszaesést tapasztalhatunk. Az IDC szakértői azzal a jó hírrel ellensúlyozták ezt, hogy várakozásaik szerint a világ okostelefon-piaca 2016 első felében elérte eladásai mélypontját.

Új trónkövetelő

A langyos átlagos növekedés mellett egy új kínai cég, az OPPO 22,6 milliós negyedéves eladásaival robbantott: 136,6 százalékkal növelte értékesítését az egy évvel korábbihoz képest. Ez azt jelenti, hogy a vállalatnak 6,6 százalékos részesedése van a világ okostelefon-piacán, amivel a nagy gyártók után a negyedik a sorban, megelőzve a Xiaomit, a Lenovót és a Motorolát.

A technológia nagyon fontos nekünk - nyomta a sikerek esetén használandó ismert cégvezetőszöveget Michael Tran, az OPPO Mobile Australia igazgatója. A készülékeiket - ki gondolta volna - a vásárlók igényeihez igazodva fejlesztik.

Mi a titka?

Ennél konkrétabb magyarázata lehet az OPPO sikerének, hogy külön hangsúlyt fektetnek a telefonokba beépített kameráikra. Vezető termékük, az R9-es például 16 megapixeles frontoldali kamerát kínál különböző megvilágítási lehetőséggel és zajcsökkentő funkcióval, amit értékelnek a szelfizésért rajongó fogyasztók.

Egy összehasonlításból további információt is kaphatunk arról, miért veszik az OPPO telefonjait a közepes és kisebb kínai városokban, illetve az ázsiai országokban. A cikk a Xiaomi Mi5-öst, az OPPO R9-est és a Samsung Galaxy S7-est veti össze. Az első ára 305 dollár, a másodiké 432, a harmadiké 700.

A szakcikk szerint akinek van pénze annak érdemes rárepülnie a Samsung telefonjára, mert jobb processzort és kamerát kínál, mint a másik két gyártó készüléke. Aki minimálbüdzsével számol az vegye a Xiaomit, ám akinek van egy kicsivel több pénze okos telefonra, az az R9-essel jár a legjobban.

Régi trónkövetelők

Az OPPO és egy további kínai cég, a Vivo kiszorította a Lenovót és a Xiaomit az IDC vállalati sorrendjének első öt helyezettje közül. A Vivo eladásai több mint 80 százalékkal ugrottak meg az második negyedévben, így 16,4 millió mobilt adott el.

A listán a harmadik Huawei, amely nemrégiben azt állította, hogy negyedével növelte eladásait 2016 első felében. Az IDC adatai szerint a második negyedévben 32,1 millió okos telefont adott el, amivel világpiaci részesedése 9,4 százalék.

A második az Apple bő 40 milliós eladással, ami közel 12 százalékos piaci részesedésre elég - hívei valószínűleg már a hamarosan érkező új iPhone-ra várnak. Az első a Samsung 77 milliós értékesítéssel és 22,4 százalékos piaci részesedéssel.