A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál. A legtöbb eladott Tesla S drágább ennél, de az autógyártó beleegyezett, hogy a német piacon elérhetővé teszi a kocsi komfortcsomag nélküli változatát, amelynek az ára alacsonyabb a megszabott értékhatárnál.

A Bafa ennek ellenére levette a Tesla S-t a támogatható autók listájáról, mert az alapmodell a hatóság szerint egyszerűen nem megvásárolható, nem lehet ilyet kapni Németországban.

A Tesla vitatja mindezt. Azt állítják, rendelhető az alapmodell, és már szállítottak is ilyen autókat Németországba. Az amerikai autógyártó emellett azt veti a német kormány szemére, hogy szándékosan állították olyan szintre a kedvezmény feltételéül szabott értékhatárt, amely a Teslát kiszorítja a támogatott autók köréből. Emiatt korábban az Európai Bizottságnál is panaszt tettek. (Hol késnek az elektromos autók a magyar utakról? - ezt a cikket olvasta?)

A Tesla szerint a Bafa döntése igazságtalan és méltánytalan a tulajdonosokkal szemben, és ellentmond a támogatási program céljainak. A vállalat azt is közölte, hogy megtéríti vevőinek a visszafizetendő összeget.

Nem sokkal később a frankfurti bíróság egyik szóvivője közölte a Die Welt című lappal, hogy a Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. Az amerikai autógyártó német leányvállalata azt akarja elérni, hogy vásárlóinak ne kelljen visszafizetnie az állami támogatást. Ezért megtámadták a bíróságon a Bafa döntését, miszerint a Tesla S nem támogatható, mert nem kapható a 60 ezer eurónál olcsóbb változat.

A visszafizetési kötelezettség a március 6. előtt vásárolt Tesla S típusú autókra vonatkozik. Őket a Bafa írásban értesíti. A határidő után vásárolt autók tulajdonosai igényelhetik ugyan a kedvezményt, de az adásvételi szerződés mellett azt is igazolniuk kell, hogy milyen felszereltségű az autójuk.

Az elektromos és hibrid meghajtású autókra vonatkozó kedvezmény 2016 júliusa óta igényelhető Németországban. A tisztán elektromos autók után 4000, a hibrid kocsik után 3000 euró igényelhető. Az összeg felét a szövetségi költségvetés, a másik felét az autógyártók állják - írta az MTI.