Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha továbbra is minden a tervek szerint halad, egy katamarán hajótestbe épített komp lesz az első bizonyíték arra, hogy a hidrogén képes a vízi tömegközlekedésből és szállításból kiszorítani a dízelmotoros őskövületeket. Legalább is ezt ígéri Golden Gate Zero Emission Marine (GGZEM) projekt, amely lassan a végéhez ér - írja a Cleantechnica.

Joseph Pratt, a projektcég vezetője húsz évet dolgozott mérnökként az üzemanyagcellás technológiával, mielőtt a pionír hajó megtervezésébe és építésébe kezdett. Meggyőződése, hogy forradalmasítani kell a tengeri hajózást a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. A Németország és Japán közötti hajóforgalom a globális szén-dioxid-kibocsátási ragsorban is előkelő helyen áll, ám az ennek kiváltására képes, zéróemissziós technológia itt van; első példánya a cég építés alatt álló Golden Gate kompja.

A hajó maga egy 70 láb (azaz mintegy 21,5 méter) hosszúságú, hidrogén üzemanyagcellás katamarán lesz, mely 22 csomó csúcssebességre lesz képes az elektromos motoroknak köszönhetően. A meghajtáshoz szükséges energiát pedig az üzemanyagcellák mellett akkumulátorokban is tárolják. Ez a hajó az első az Egyesült Államokban, mely hangsúlyosan a hidrogén üzemanyagcellák tengeri kereskedelemben való felhasználhatóságát hirdeti.

Zöld Hidrogén

A hidrogént világszerte olyan energiahordozónak tekintik, mely forradalmasíthatja a közlekedést (is). Sőt, több helyen már használják is közlekedési járművek működtetésére: a skóciai Aberdeen helyi közlekedési vállalata például több hidrogénmeghajtású buszt is üzemeltet, miközben a Toyota és a Honda is bemutatta már a maga személyautóra szabott hidrogéncellás rendszerét.

Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a tankolható hidrogén versenyképes áron történő előállítása jelenleg még kísérleti fázisban van - illetve: a víz bontásához szükséges energiát gyakran szénhidrogén erőművekből nyerik. Ennek kiküszöbölésére vezette be az Európai Bizottság az ún. Zöld Hidrogén elnevezést, ami annyit takar, hogy a szél- és napenergia segítségével termelt elektromos áramot használják fel a hidrogén előállításához. A svájci H2 Energy és az IBArau már így dolgozik az Aarau folyón épített vízműben.

Hexagon tank

A zéró károsanyag-kibocsátású hajó megépítését a California Air Resources Board kormányügynökség 20 millió dolláros támogatása gyorsította fel. Ebből csaknem 3 millió dollárt fordítottak arra, hogy megfelelő méretű és tulajdonságú hidrogéntartályokat fejlesszenek ki. Az e munkával megbízott Hexagon Composites alelnöke, Trond Seth korábban ezzel kapcsolatban azt mondta: a döntés számukra külön is siker, mivel Kaliforniai állam tölti be a hidrogén-hajtású motorok versenyében a vezető szerepet.

A különböző kompozit anyagok, műanyagok és szénszálas szerkezetű felépítés Seth szerint jobb tulajdonságokkal rendelkezik, mint a hidrogén tárolására eddig használt fémbélésű alternatívák, ráadásul könnyebb is. "Ez az úttörő projekt a tengeripar számára meghökkentő lesz, mert azt reprezentálja, hogy a nulla emissziós technológia már itt is elérhető" - magyarázta az alelnök.

A hajó 2019 közepén áll munkába, és az első három hónapban biztosan San Franciscóban fog működni. A nagyméretű, kereskedelmi szempontból versenyképes komphajók rendszerének kialakítása azonban majd csak ezután kerülhet a tervezőasztalra.