Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Braunschweig város ügyészsége súlyos csalás vádjával vádemelési javaslatot nyújtott be a szász város bíróságán Martin Winterkorn a Volkswagen korábbi vezérigazgatója és négy másik korábbi Volkswagen vezető ellen. A bíróság jelenleg azt vizsgálja, hogy kellően megalapozott-e a vádemeléshez az ügyészség indítványa - értesítette a DPA német hírügynökséget az illetékes főügyész. Ha a bíróság helyt ad a kérelemnek, akkor a dízelbotrányban Németországban is megindulhat az első büntetőeljárás.

Az öt korábbi Volkswagen vezető ellen többek között hűtlen kezelés, adócsalás valamint okirat hamisítás miatt emelhetnek vádat. Winterkornt többek között azzal is vádolják, hogy miután tudomást szerzett a csaló szoftverekről, nem jelentette azt azonnal a hatóságoknak. Sőt, miután megtudta, hogy a csaló szoftvereket alkalmazzák a konszern által gyártott autóknál, jóváhagyta azok további használatát az uniós és az amerikai hatóságok félrevezetésére.

Sőt, a vádak szerint 2014-ben engedélyezett egy olyan szoftverfrissítést is a konszern által gyártott autóknál, amely célja kifejezetten a korábbi csalások nyomainak eltüntetése volt - írja a Handelsblatt. Ha igazak a lap értesülései, akkor akár Winterkorn számlájára még a hamis tanúzás is felkerülhet, Korábbi vallomásaiban ugyanis végig azt állította, hogy 2015 szeptembere előtt, az amerikai hatóságok eljárásának nyilvánosságra kerülése előtt nem volt tudomása az autókba épített egységekről, amelyek célja a mérési eredmények meghamisítása volt.