Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt években az európai autóvásárlók láthatóan elfordultak a "hagyományos" szedánoktól és főleg kombikat, de még inkább SUV-okat vásárolnak. Ez a trend Amerikában és Ázsiában nem figyelhető meg, de Lex Kerssemakers, a Volvo régiós vezetője szerint elkerülhetetlen, hogy az alacsony építésű autók mindenhol kimenjenek a divatból.

Mindez az elektromos autók terjedése miatt van. Ha ugyanis egyre több és több akkumulátort szeretnénk az autóinkba szerelni, ahhoz a magasabb építés sokkal célravezetőbb. Ennek ellenére a 2010 óta kínai kézben lévő cég sem áll le a szedánok gyártásával egészen addig, amíg a versenytársaik modellpalettáján megtalálhatók ezek a karosszériatípusok.

A súlypontok átrendeződése ugyanakkor már látható a vállalatnál. Három SUV-modellt tartanak a kínálatban és a két kombihoz, illetve az 5-ajtós alsóközép-kategóriás kompakthoz is kínálnak emelt hasmagasságú változatot. Szedánból már csak kettő érhető el, nem számítva a kifutó S60-ast.

Forrás: Volvo

A szűkebb modellkínálat is az oka annak, hogy Lex Kerssemakers szerint nem tűztek ki milliós eladási célokat. A Volvo az első 10 hónapban több 526 ezer autót adott el, amely töredéke a Mercedes, a BMW és az Audi 1,9, 1,7, illetve 1,5 milliós eladásának, azonban a 14 százalékos növekedés jóval meghaladja a német társakét. Közülük a BMW tudott 1,8 százalékkal nőni, a Mercedes 0,3-mal, míg az Audi eladásai 0,9 százalékkal csökkentek éves bázison.

"Mi továbbra is két erősségünkre, a biztonságra és a környezetvédelemre helyezzük a hangsúlyt az értékesítésnél" - mondta Kerssemakers.

Forrás: Volvo

Önvezető autók - ez nem kérdés

Az önvezető autóknál természetesen a jogi és az etikai (pl. kit üssön el az autó, ha választania kell - szerk.) kérdések nagyon fontosak, de a cégvezető szerint a hatóságoknak nem sok választási lehetőségük lesz, amikor a már biztonságosan működő technológia engedélyezéséről kell dönteniük. A világon ugyanis minden évben 1,2 millió ember hal meg közúti közlekedési balesetben és ezeknek a 90 százalékát emberi hiba okozza.

Lex Kerssemakers szerint egyébként sokszor éppen az infrastruktúra az, amely az önvezető technológia terjedését akadályozza. Példaként hozza a már elterjedt sávtartó-automatikákat, amelyek kopott sávoknál egyszerűen nem tudja megfelelően ellátni funkciójukat.

Az autógyártók jelenleg egy hosszú úton járnak, amelynek a végén megszűnnek a súlyos sérüléssel és halállal járó balesetek. Hogy ennek az útnak 2020-ban, 2021-ben, vagy 2022-ben lesz-e vége azt ma még nem lehet megmondani - vélte a vezető.

Volvo

Hamarosan jön a "car delivery" Európa-szerte

A Volvo nemrég kezdte meg együttműködését az Amazonnal. Ennek keretében, a cég amerikai ügyfelei kérhetik, hogy a csomagjaikat a futárok az autóikba tegyék. A szolgáltatást csak 2012 után gyártott autókkal lehetséges, amelyhez elérhető az On Call távvezérlőrendszer.

Lex Kerssemakers ígérete szerint Európa több országában bevezetik majd ezt a szolgáltatást, amely jelenleg Svédországban és Svájcban működik.