Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Wizz Air Pilótaakadémia a minimális vagy korábbi repülési tapasztalattal nem rendelkező személyek számára biztosít lehetőséget arra, hogy megszerezzék a kereskedelmi pilóta engedélyt, és a program sikeres elvégzése és további tréningek teljesítése után a Wizz Air pilótájaként dolgozhassanak. Az első kadétok rövidesen befejezik tanulmányaikat, és megkezdhetik a további típusképzésüket az Airbus A320 típuscsaládra.

A halasztott fizetési lehetőség részeként a 61 460 eurós (19,9 millió forint) összköltségből a jelentkezőknek csak 13 950 eurót (4,5 millió forint) kell kifizetniük a program megkezdése előtt, a fennmaradó részt pedig később, részletekben egyenlíthetik ki, miután munkába álltak a cégénél.

A 17 és 21 hónap időtartamú integrált képzési program 750 óra földi kiképzésből, 60 óra szimulátoros gyakorlatból és 145 óra repülési gyakorlatból áll. A kezdeti, úgynevezett ab initio tréning folyamán a kadétok megszerzik az ahhoz szükséges gyakorlatot, tudást és jogosítást ahhoz, hogy elindíthassák pilótakarrierjüket.

Azok a kadétok, akik sikeresen elvégzik a pilótaakadémiát, részt vehetnek az utasszállító átképzésben (ATP), Airbus A320 típusátképzésen, felügyelt repülési gyakorlaton és a légitársaság további képzési programjain. Ezek sikeres teljesítését követően első tisztként kezdhetnek dolgozni a Wizz Air járatain.

Ha valaki első tisztként csatlakoznak a légitársasághoz, két év után jelentkezhet szenior első tisztnek, majd újabb, legalább kétéves időszak után pedig megszerezhetika kapitányi képesítést az Airbus A320/A321 és az A321neo típusú repülőgépekre.