Zöld gyárat avatott a P&G Romániában

Prahova megyei Urlati-ban avatta fel szerdán romániai gyárát a kozmetikai termékeket gyártó Procter & Gamble mamutvállat.
Túrós-Bense Levente, 2010. szeptember 29. szerda, 17:01

A zöldmezős beruházást több mint 100 millió dollárból valósította meg az amerikai mamutvállalat, a tervek szerint az elsősorban samponokat és hajvédő szereket gyártó üzem termékeinek 90 százaléka külföldre készül.

Az Urlati-i gyár látja majd el 2011-től egész Délkelet-Európát, de innen szállítanak majd termékeket a törökországi és az oroszországi piacra is.

Az üzem építésénél a legmodernebb technológiákat alkalmazták, különös figyelmet szentelve a környezet védelmére. A most átadott üzem Románia legzöldebb projektje - nyilatkozta az ünnepségen jelen lévő Borbély László Románia környezetvédelmi minisztere.

A hivatalos gyárnyitón jelen volt még Traian Basescu román államfő, helyi politikusok, de Romániába utazott Bob McDonald a P&G vezérigazgatója is.

A P&G romániai leánya, a P&G Distribution a hetedik legjelentősebb külföldi vállalat a szomszédos országban, tavaly árbevétele meghaladta a 280 millió eurót. A tervek szerint a jelenleg 150 alkalmazottat foglalkoztató üzemet tovább bővítik, és várhatóan két-három éven belül már nem csak samponokat gyártanak az urlati-i gyárban.

HOZZÁSZÓLÁSOK