Hétfőn közzétett negyedéves beszámolójában a sencseni székhelyű vállalat közölte, hogy adózás utáni profitja 862,6 millió jüanra (128,2 millió dollár) rúgott, ami összhangban áll az elemzői várakozásokkal. Az egy részvényre hígított nyereség 0,20 jüan volt, szemben az egy évvel korábbi 1,29 jüanos veszteséggel.

A világ negyedik legnagyobb mobiltávközlési eszközöket gyártó vállalata korábban azt jelezte előre, hogy az első negyedévben a nyereség 800 millió és 1,2 milliárd jüan közötti, az első fél évben pedig 1,2 és 1,8 milliárd jüan közötti tartományban lehet.

A tavalyi utolsó negyedévben 276 millió jüan hasznot termelt a ZTE, a tavalyi első negyedévben viszont - az amerikai büntetőintézkedések következményeként - 5,4 milliárd jüan volt a vesztesége.

A ZTE működési bevétele 22,2 milliárd jüan volt idén január-márciusban, 19,34 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A ZTE tavaly április és július között kénytelen volt szinte minden tevékenységét beszüntetni, mert a washingtoni kereskedelmi minisztérium áprilisban megtiltotta hétéves időtartamra amerikai cégeknek, hogy alkatrészeket szállítsanak a kínai vállalatnak, büntetésül azért, mert a ZTE nem tartotta be az Irán és Észak-Korea ellen elrendelt szankciók megsértése miatt ellene indított büntetőeljárás lezárása fejében létrejött megállapodást. A rendelkezést azután oldották fel, hogy a ZTE kifizetett 1,4 milliárd dollár bírságot, és átalakították a vállalat vezetését. Az 1985-ben alapított ZTE tavaly minden idők legrosszabb első fél évét könyvelhette el, 7,8 milliárd jüan veszteséggel, az egész évet pedig 6,98 milliárd jüan (1 milliárd dollár) veszteséggel zárta - írta az MTI.