Felére csökkent ugyan a Suzuki Motor Corp., japán negyedik legnagyobb autógyártója üzemi eredménye az elmúlt negyedévben, és - hasonlóan a többi japán autógyártóhoz - nem adott éves előrejelzést, ám a gyorsan növekvő indiai piacra támaszkodva jobb erőben várja a következő fél-háromnegyed évet, mint versenytársai - jelentette a Reuters. A társaság üzleti évének márciusban végződött negyedik negyedében 51 százalékkal, 14,48 milliárd jenre (180 millió dollár) esett az üzemi profit, míg a nettó eredményi 81 százalékkal, 2,57 milliárd jenre zuhant. Az árbevétel kissé lemorzsolódva az egy évvel korábbihoz képest 680,5 milliárd jen lett.

A Suzuki japán üzemei 70 százalékos kapacitáskihasználással működnek, szemben például a Toyota 30 százalékos mutatójával és részvényei is kevesebbet veszítettek értékükből, mint más hazai autógyártókéi. Némi aggodalomra ad okot, hogy a japán kormány éppen annak az áramszolgáltatónak - a Chubu Electric Powernek - az atomerőművét záratta be elővigyázatosságból - a létesítmény különösen földrengésveszélyes helyen épült -, amelynek területén a Suzuki négy hazai gyára termel, ám a cég szerint a Chubunak van elég kapacitása ahhoz, hogy ennek ellenére elég elektromos energiát adjon az autógyártónak.

A vállalat legjobban jövedelmező vállalkozása a Maruti, India legnagyobb autógyártója. A Suzuki leányvállalata ki tudta használni, hogy a helyi piac két számjegyű ütemben bővül és az is szerencséje, hogy beszállítóinak többsége helyi cég, azaz a japán földrengés nem okoz alkatrész-ellátási gondokat. A Maruti bővíti kapacitásait és tartani akarja gyors növekedését, amivel megőrizheti előnyét az indiai piac olyan új szereplőivel szemben, mint a Toyota és a Nissan. Nehézséget a hitelkamatok és az alapanyagköltségek növekedése okozhat.