Zuhanó bevételek a Szigeten

Negyedével estek vissza a szponzori bevételek az idei Szigeten, ám az érdeklődés nem lanyhult az elővételes jegyek alapján. A Sziget Kft. által szervezett rendezvények közül a Volt és a Balaton Sound nyereséges volt, a Félsziget azonban nem.
F. Szabó Emese, 2009. augusztus 10. hétfő, 16:31
Fotó:

A Napi Gazdaság cikke

Az előjelek egyelőre biztatóak az idei Sziget fesztivállal kapcsolatban. Bár a szervezők a válság miatt az érdeklődés visszaesésére számítottak, két-három százalékkal nőtt is az elővételben eladott jegyek száma. Ez még nem garantálja a sikert, sok múlik a helyszíni értékesítésen - mondta lapunknak Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója.


A társaság által szervezett két, már véget ért fesztivál ugyanakkor nyereséggel zárt: a július eleji Volt fesztivál 70, a Balaton Sound pedig 200 millió forint eredményt hozott. Ugyanez nem mondható el az erdélyi Félsziget fesztiválról, az esemény ugyanis 20-30 millió forint veszteséget produkált. A válság átszabta a Sziget költségvetését: a tavalyihoz hasonlóan az idén is 2,65 milliárd forint kiadással számolnak, ám ezen belül a szponzori bevételek 580 millióról 440 millió forintra csökkentek. A kiesést a jegyárakból kellene kompenzálni. Az általános belépők ára emelkedett ebben az esztendőben, a szervezők azonban kedvezményes jegyeket is piacra dobtak: ilyen a félnapi jegy, vagyis az este 11 óra után váltott belépő, ami az eredetinek csak a felébe kerül.


Az idén egyelőre nincs feszültség a környező önkormányzatok és a szervezők között. A negyedik kerülettel még tart a pereskedés, a másodfokú tárgyalás ősszel lesz. Derce Tamás újpesti polgármester még 2006-ban indított pert "birtokháborítás megszüntetése" ügyében a rendezvény ellen. Az önkormányzat azt kérte a bíróságtól, hogy tiltsa el a szervezőket az este tíz és reggel hat óra közötti zenés és egyéb hangos műsorok megrendezésétől, valamint a zene- és műsorszolgáltatástól. A harmadik kerülettel nincs vitája a szervezőknek az idén nyáron, a legnagyobb probléma jelenleg az, hogy a rakpart még mindig le van zárva és nincs tehermentesítő út.


A tavalyi eladásokhoz képest kissé jobban fogytak eddig a heti belépők: az ottalvós és a hazamenős jegyekből körülbelül 35 ezer darab kelt el - mondta a Napinak Gerendai. Az eladott napijegyekről még nincsenek információk, ugyanis ezek nagy része helyben kel el.


 

HOZZÁSZÓLÁSOK