Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lengyel fejlesztési miniszter helyettese a parlamentben közölte, hogy dolgoznak azon a tervezeten, amely a 200 ezer lakosnál nagyobb városokban megszabná parkolási díjak limitjét - tudósított az onet.pl. Egyelőre széles körű konzultációk folynak a kérdésről

A tervezetnek megfelelően a központi városrészekben például a jelenlegi összegek háromszorosára lehetne emelni a díjakat, emellett ezekben az övezetekben a hét végéken és az ünnepnapokon is bevezethetnék a fizetős parkolást.

A miniszterhelyettes szerint az új lehetőségek nem vezetnének automatikusan a fizetendő összegek emelkedéséhez, inkább a realitáshoz igazodnának az árak. A jelenlegi díjakat még 2003-ban állapították meg, ám az átlagbérek azóta 2200 zlotyról 4050-re (300 ezer forint) emelkedtek. Ráadásul az autók is szépen szaporodnak az utakon és a parkolókban.

Miután az állam csak a díjak felső határát határozza meg, és a konkrét összeget az önkormányzatok számolják ki, jelenleg sokszor állapítanak meg a felső határnál alacsonyabb parkolási díjat. A helyhatóságoknak tetszik a hétvégi parkolási díjak bevezetésének lehetősége, mert az ebből származó bevétel pénzügyi mentőövet kínálhat a turisztikailag vonzó zarándok- vagy üdülővárosoknak.

A dugóktól leginkább szenvedő városok listáján, amely a világ több száz városát hasonlít össze, Lódz az 5. helyen áll. Az első 100-ban még hat másik lengyel város is szerepel, köztük Varsó, Krakkó, Lublin és Poznan.