A beérkezett ajánlások alapján több mint ezer jelölt közül választotta ki az Új Európa Alapítvány kuratóriuma azt a nyolc pedagógust és edzőt, akik munkájukkal számos fiatal tehetséget segítenek a hétköznapokban. Az idei díjátadón az alapítvány új jószolgálati nagykövete, Ónodi Eszter Jászai Mari-díjas színművésznő, a Katona József Színház művésze is bemutatkozott. A művésznő azért vállalta el a felkérést, mert a tehetséggondozást különösen fontosnak tartja, úgy véli, a tehetségnek csak egy része a született adottság, a legfontosabb azonban az, hogyan élünk vele. "Ez az elismerés azért fontos, mert évről évre olyan áldozatkész tanárok, edzők és szakemberek kapják, akik számtalan fiatal tehetséget, későbbi sikeres sportolót vagy művészt indítottak el a pályájukon" − tette hozzá az új nagykövet.

A díjazott pedagógusok nemcsak kiváló szakemberek, hanem környezetük számára emberileg is hiteles példát mutatnak megbízhatóságukkal, önzetlen hozzáállásukkal. "Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. Az elismerésben részesülő négy tanár és négy edző tökéletesen képviseli mindezt, sőt többet is, jobb szakembereket elképzelni sem tudok a jövő nemzedéke számára. Erre a példamutatásra pedig ma óriási szükség van" − hangsúlyozta Somlyai Dóra, az Új Európa Alapítvány kurátora.

A díjátadó esemény keretében az alapítvány meghirdette az idei MOL Tehetségtámogató Program Sport felhívását is, amelyre március 29-ig várják azoknak a 10−18 év közötti tehetséges és eredményes sportolóknak a pályázatait, akiknek eszközvásárláshoz vagy utazási költségeik kifizetéséhez anyagi segítségre van szükségük.