A 28 évesen elhunyt amerikai alkotó képei kapósak voltak mind a Sotheby's, mind a Christie's, mind a náluk kisebb Phillips egymást követő múlt heti londoni kortárs árverésén; a legmagasabb árat a Christie'snél érte el szerdán, ahol az egész este rekordját jelentette a Museum Security (Broadway Meltdown) című 1983-as Basquiat jutalékkal együtt 9,3 millió fontos ára. Előtte egy nappal a Sotheby'snél 6,8 millió fontért vitték el a művész Cím nélkül (Pecho/Oreja) elnevezésű alkotását, amely korábban a U2 együttes tulajdonában volt (ők 2008-ban 5,1 millió fontért váltak meg tőle, ugyanennél a háznál). Az utolsóként árverező Phillipsnél is Basquiat hozta az aukció csúcsárát, amikor 1,9 millió fontért kelt el egy szintén cím nélküli, papíralapú, vegyes technikájú alkotása.

Az egész kortárs aukciósorozat csúcsárát Francis Bacon triptichonja hozta a Sotheby'snél, az önarcképéhez készült három tanulmányt 13,8 millió fontért vitték el − ez volt az egyetlen 10 millió fölötti ár egész héten, mindhárom háznál. Beadója, egy európai gyűjtő a Bloomberg adatai szerint 3,8 millió fontért vette a képet 2006 júniusában. Nem csinált rossz üzletet az sem, aki 1999-ben ugyanebben a teremben megvette a német Gerhard Richter fotorealista Felhőjét, egymillió fontért: most 7,6 millióért vitték el. A legdrágább élő művésznek számító Richter egyik Absztrakt képe − amely még sose volt aukción − 8,2 millióért talált gazdára, két alacsonyabbra értékelt műve viszont visszamaradt, újfent igazolva, hogy még a húzónevektől sem könnyű a másodvonalbeli képeket eladni. Az ugyancsak a legkapósabb élő alkotók közé tartozó brit Peter Doig azonban új aukciós rekordot ért el: 1991-ben készült kanadai tájképe 7,7 millió fontot ért meg valakinek (2002-ben még csak 314 650 fontot adott érte a reklámkirály, Charles Saatchi, aki aztán 3,6 millióért adta el 2007-ben).

Aukciós eredmények*
HázTételekÉrtékesítésÉrtékesítési
száma(millió font)arány**
Sotheby's5474,481,5
Christie's7281,790
Phillips339,882
Forrás: *londoni februári kortárs árverések **a tételek számához képest
Napi Gazdaság-gyűjtés