Minden gyermek fél a tűszúrástól, pedig a súlyos daganatos, illetve leukémiás betegséggel küzdő gyerekeknek ebből akár naponta több is jut. A kezelések során gyakran előfordul, hogy a vénáik begyulladnak, s így már az egyszerű vérvétel is nagyon fáj. Pedig vannak eszközök, amelyekkel mindez elkerülhető. A gyereknek nem csak fájdalmas, de veszélyes is a több hétig tartó ágyhoz kötöttség. A mozgáshiányos betegeknek ugyanis egyre kevesebb vér s így egyre kevesebb oxigén jut a nyomás alatt lévő szöveteibe, vagyis kialakul a felfekvés, megindul a sejtelhalás. Az érrendszert védő, beültethető eszközök (az úgynevezett portok), a felfekvést megelőző speciális matracok vagy hordozható gyógyszeradagoló pumpák csak néhány példa, amivel a gyerekek fájdalmát, kényelmetlenségét, a szükségszerű kezelésük mellékhatásait csökkenteni lehet. A Magyar Telekom májusban és júniusban arra gyűjt a hello holnap! Adományvonallal, hogy a Bakonybélben épülő rehabilitációs központot megfelelő műszerekkel lássák el.