Diego Armando Maradona minden idők egyik legnagyobb játékosa volt, már gyerekkorában ráragasztották az "El Pibe D'Oro" (az arany fiú) becenevet, ami haláláig elkísérte, élete különböző szakaszaiban eltérő jelentéssel. 1960. október 30-án született Lanus-ban, futballozni 1970-ben kezdett.

Profi karrierjét az argentin Argentinos Juniorsban indította 15 évesen, majd a Boca Juniors következett, aztán Európa. Kétszer is világcsúcs összegért váltott klubot, a Boca Juniors-ból 5 millió fontért igazolt Barcelonába 1982-ben, majd onnan két év után a Napolihoz 6,9 millióért. Játszott még Sevillában, majd 1993-ban hazatért és egy évet szerepelt a Newell's Old Boys csapatánál, utolsó klubja pedig az első, azaz a Boca lett. Az aktív játékot 1997-ben fejezte be. Argentín, és olasz bajnok, sokszoros gólkirály, a Barcelonával spanyol szuperkupát, spanyol ligakupát és Copa del Rey-t nyert, a Napolival UEFA-kupát, olasz kupát és olasz szuperkupát nyert. Még barcelonia időszakában szerzett végzetes sérülést: azAthletic Bilbao játékosa, Andoni Goikoetxeia mészárolta le, a térde azután már soha nem volt a régi.

Válogatott szinten a csúcsra ért, ifjúsági és felnőtt világbajnok lett. Első válogatott mérkőzését Magyarország csapata ellen játszotta első válogatott mérkőzését 16 évesen 1977. február 27-én a meccs végére cserélte be az akkori kapitány César Luis Menotti. Menotti azonban túl fiatalnak találta és nem hívta be - a véres katonai junta árnyékában rendezett - hazai győzelemmel végződött 1978-as világbajnokságra. Erről később Maradona úgy nyilatkozott, hogy sohasem bocsátotta meg Menottinak, hogy kihagyta a hollandokat a döntőben végül 3:1-re felülmúló csapatból. Argentínával négy világbajnokságon vett részt, 1986-ban a győzelemig vezette a válogatottat, négy évvel később pedig ezüstérmet nyertek mindkétszer a nyugatnémet csapat ellen. Az 1986-os vébén szerzett két gólja is bevonult a focitörténelembe. Mindkettőt az angolok ellen érte el, egyiket egy több, mint félpályás szóló után, a másodikat pedig "isten keze" (La Mano de Dios) segítségével szabálytalanul, kézzel ütötte a kapuba. Emlékezetes képek készültek a következő - elvesztett - vébé döntőt követő elkeseredett sírásáról is.

Szövetségi kapitányként a 2010-es dél-afrikai vébén vezette az argentin csapatot, amely a legjobb nyolcig jutott. A vébén feltűnő volt, hogy Maradona mindkét csuklóján komoly karórát visel: a svájci Hublot céggel kötött megállapodás volt a performance mögött, egyiken a helyi, a másikon a hazai, argentínai időt követte.

Maradonáról dokumentumfilmet forgatott a világhírű, kétszeres Arany Pálma-díjas boszniai muszlim filmrendező, Emir Kusturica, híresen nagy híve volt a kubai forradalmár-diktátor Fidel Castronak, vállára Che Guevara arcképét varratta, valamint jó barátságot ápolt a világhírű antiglobalista ska-zenésszel, a baszk/francia Manu Chaoval is, aki dalt is írt róla/neki "La Vida Tombola" címmel.

A minden fontosabb klubjában és a válogatottban az "észnek" kijáró 10-es mezben játszó Maradona egész karrierje - és élete második felének - során komoly függőségben állt a kokainnal és az alkohollal, 1991-ben egy pozitív kokainteszt miatt fel is függesztették a játékjogát.

Az El Pais jelentése szerint Maradona két héttel azután halt meg, hogy agyvérzése után kiengedték a kórházból - idézi a sajtóértesüléseket az Index. A Clarín című újság szerint egy héttel 60. születésnapja után az argentin ikont sikeresen megoperálták agyi ödéma miatt, majd hazatért otthonába. A lap szerint Diego Maradona csak két asszisztens segítségével tudott járni, régi kokainfüggősége miatt szíve 30 százalékon működött. Maradona több, mint 120 kiló volt, gyomor bypass műtétje volt és súlyos alkoholproblémákkal küzdött. Térde játékos pályafutása után már sosem gyógyult meg teljesen, bokája többször is eltört - írja a Clarín című lap.