Harmadik egymást követő évben zárta rekorderedménnyel az első félévet a Christie's International: a londoni székhelyű aukciósház jutalékkal együtt 2,4 milliárd font (3,68 milliárd dollár) értékű műtárgyeladást bonyolított le szerte a világon 2013 első hat hónapjában. Ez 9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit − derül ki a ház közleményéből. (A Christie's 15 éve Francois Pinault, a francia Kering luxusipari csoport tulajdonosa kezében van, a részletes eredményről, így a profitról nem tesz közzé adatokat − szemben a tőzsdén jegyzett rivális Sotheby'szel −, csak a forgalomról számol be évente kétszer.) Az általánosnál erősebben bővültek a privát értékesítések: az árveréseken kívüli eladások értéke 465,2 millió fontra rúgott, ami 13 százalékos növekedést jelent.

Kép: Reuters

Az egyes kategóriák közül a kortársak teljesítettek a legjobban: a szupergazdagok körében státusszimbólumnak számító, befektetési eszközként is kapós háború utáni alkotások összesen 665,4 millió fontot (1,02 milliárd dollár) hoztak a konyhára, 16 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ebben a szegmensben született meg az abszolút aukciós rekord is: a kortársak május 15-i, New York-i árverése 495 millió dolláros (326,7 millió font) értékesítéssel zárt − ennyit még soha semmilyen műtárgyárverés nem tudott elérni (Napi Gazdaság, 2013. május 17.). A New York-i esemény 12 művésznél hozott életműrekordot, köztük volt például Jackson Pollock, akinek 1948-as, Number 19 című képe 25−35 milliós becslés után 58,36 millió dollárért kelt el, ez lett egyben az egész szezon rekordára is. (Piaci szereplők a sajtóban akkoriban felhívták a figyelmet, hogy számos kiemelt tétel a ház vagy harmadik szereplő garanciavállalása mellett kelt el, ami megcsapolja a jutalékon elérhető hasznot.)

Örvendetes fejleményként hangsúlyozták a Christie'snél, hogy az ázsiai művészet szekciója is jelentősen növelte értékesítését a tavalyi csökkenés után (28 százalékkal, 284,5 millió fontra), és jól teljesítettek a 9 százalékos pluszban, 78,4 millió fontos összbevétellel záró régi mesterek is.

A második legnagyobb eredményt felmutató kategória, az impresszionista és modern művészet 409,9 millió fontos értékesítése viszont 3 százalékos csökkenést jelent; ez a szegmens kínálatszűkével küzd − fogalmazott a Bloombergnek Steven P. Murphy, a Christie's vezérigazgatója. (A júniusi londoni aukciót lényegében az mentette meg, hogy a szír eredetű közismert Nahmad műkereskedő család több fontos képet is beadott.)

Az internetes értékesítésnél még várni kell az áttörésre, de a trend egyértelmű: idén az első félévben a Christie's 11 csak online aukciót tartott, ezeken a vevők 46 százaléka teljesen új volt, az ezt szolgáló oldal látogatóinak 73 százaléka pedig korábban még sose kereste fel a ház weboldalát. A Christie's 2011 decemberében rendezte meg első csak online árverését − Elizabeth Taylor hagyatékának egy részéből −, majd 2012 egészében hét ilyet tartott, amelyek együtt 5,1 millió font értékesítést hoztak, ez a tavalyi összforgalom 1,1 százaléka. Az idei első félév ilyen aukcióinak forgalmáról nem tettek közzé adatot, arról viszont beszámolt a ház, hogy a július 9-én véget ért, a XX. századi technológiai ikonokat felsorakoztató online licitáláson 387 750 dollárért kelt el egy ősi Apple komputer − ez a legmagasabb ár, amit eddig az online platformon elértek.

A legdrágább tételek a Christie's aukcióin (2013. I. félév, millió font)
Jackson Pollock: Number 1938,5
Roy Lichtenstein: Virágos kalapos nő37
Jean-Michel Basquiat: Dustheads32,3
Amedeo Modigliani: Jeanne Hébuterne (Kalapos portré)26,9
A Princie-gyémánt25,6
Jean-Michel Basquiat: Cím nélküli diptychon18,8
Mark Rothko: Cím nélkül (Fekete barnán)17,8
A Winston Legacy-gyémánt17,6
Forrás: Forrás: The Independent