Ezek többsége tematikus esemény lesz − a ház tavaly nagy sikereket aratott a szocreál művekre alapozott Soha többet....aukciókkal. Márciusban nemesi csaladból való magyar képzőművészek alkotásai kerülnek kalapács alá − mondta el lapunknak Pintér Péter, hozzátéve, hogy önálló kiállításra is várnak ilyen festményeket. Az olyan közismert arisztokrata festőkön kívül, mint báró Mednyánszky László, gróf Zichy Mihály, báró Hatvany Ferenc, gróf Batthyány Gyula, még több tucat művész alkotásait keresi a ház. Listájukon szerepel egyebek közt több Andrássy gróf, Nyáry Albert báró, Pallavicini Ede őrgróf vagy a festőnők közül Erdődy Hadik Karolina grófnő, Pejacsevich Jolán grófnő, Vecsey Nina bárónő − és a sor még hosszan folytatódik.

Áprilisban a Világok háborúja című aukción a két világháború közötti időszak magyarországi művészetére koncentrálnak, fotókkal, dokumentumokkal, képzőművészeti alkotásokkal, iparművészeti tárgyakkal illusztrálva a kort. Májusban jön a kétnapos tavaszi árverés, előbb a klasszikus, majd a XX. századi és kortárs festők anyagával, majd a júniusi kamaraárverés után júliusban újból sort kerítenek egy Balaton-aukcióra, a tavalyi helyszínen, Balatonfüreden. Szeptemberben megismétlik a fővárossal foglalkozó, Pest+Buda = Budapest árverést, októberben Zsolnay kerámiákat kínálnak, novemberben pedig ismét jön a Soha többet..., ezúttal már negyedszer. Az évet a kétnapos karácsonyi árveréssel zárják.

A Belvedere Galéria február közepén a Meghatározandó (jelzetlen és aláírt) képek aukciójával kezd, majd február 25-én a galéria egyedi profiljába tartozó üvegárverés következik. Márciusban kamaraárverésre, majd a 35. művészeti aukcióra várják a gyűjtőket.

A Biksady Galéria naptárában egyelőre két dátum szerepel: március végén klasszikus és kortárs festményekből, grafikákból álló anyagra lehet náluk licitálni, a június eleji kétnapos árverés a festmények mellett fotóválogatást, míves ezüstöket és sokféle műtárgyat ígér.