A budapesti Váci úti Tesco Extra áruházban látható az a kiállítás, mely a tavalyi, londoni paralimpián készült fotók legjobbjait mutatja be. A 24 képből álló tárlat egy hétig tekinthető meg a Váci úton, utána országjárásra indul. A mobil kiállítás célja, hogy a paralimpia szellemiségét közvetítse országszerte. A fotókiállításnak, a magyar paralimpiai csapat hivatalos támogatójaként, a Tesco-áruházak adnak otthont. A Tesco már évek óta bizonyítja, hogy számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás és az integráció, amit bizonyít, hogy az ország Tesco-áruházaiban összesen több mint 1100 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat. A londoni paralimpiai csapat felkészülését támogató kuponos gyűjtés az MPB történetének legnagyobb volumenű kezdeményezése volt, ami nemcsak anyagilag, hanem sportolóink és az MPB népszerűsítése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. A fotópályázatra 10 alkotó összesen 87 képet küldött be. A kiállítás az ország 22 Tesco-áruházában egy-egy hétig lesz látható.