A magyar műkereskedelem központi színterének, a Falk Miksa utcának egyik legrégebbi "boltosa", Bujanovics Eduárd − ő az egyik fő motorja az utca reklámjául szolgáló, a műgyűjtést népszerűsítő rendezvényeknek is − leginkább stagnálást érzékel ma a piacon. Talán egy kivétellel − mondta el lapunknak −, a nemesfémtartalmú tárgyaknak még van forgalmuk, az ezüst használati tárgyakat veszik. Többen hívnak eladóként, de ez sem ugrásszerű − tette hozzá. Új vevők nincsenek, a pénzüket műtárgyakba menekítők nem lepték el az utcát, sőt mindenki jobban meggondolja, mit vesz.

A fegyvereket és távol-keleti régiséget áruló Moró Lajos szerint ha már az államkötvény is bizonytalan, akkor aranyat, ezüstöt, komoly műtárgyat vesznek az emberek. Mármint azok, akiknek van befektetni való pénzük, ők viszont a legjobb, legszebb, hibátlan, exkluzív tárgyakat keresik − ezek a legbiztosabbak, ám kereskedőként ezekhez a legnehezebb hozzájutni. Moró szerint nem is kell különösebben megindokolni, miért éri meg műkincset vásárolni.

Egy különleges kard ára Angliában négy-ötszörösére emelkedett az elmúlt húsz évben − hoz fel egy példát szakterületéről −, nálunk pedig nem ritka a tíz-hússzoros áremelkedés sem, igaz, ebbe belejátszik az is, hogy máshonnan indultunk. "Húsz éve, amikor üzletet nyitottam az utcában, ötödébe került nálunk egy kard, mint külföldön, rendszeresen jöttek osztrák, német, olasz vevők − emlékezett a szakember. − Mostanra árban utolértük a Nyugatot, főleg a minőségi tárgyaknál, egy külföldinek ezért sem éri meg nálunk vásárolni, és akkor még ott van a kiviteli engedélyek kérdése."

A vásárlói középréteg eltűnt, nekik már egy 40−100 ezer forintos "kommersz" kard is elérhetetlen álom lett. A befektető-gyűjtő pedig mást keres. A 3 millió forint körüli dobozos párbalypisztolyból szinte bármennyit el lehetne adni − számolt be a műkereskedő −, csakhogy ezek száma véges. A maguk idejében is drága passzió volt ilyesmit tartani, nem volt belőlük sok, az arisztokrata családok pedig megőrizték a magukét.

Többen is megerősítették viszont az utcában Moró Lajos tapasztalatát, miszerint manapság felbukkannak olyan tárgyak a műkereskedésekben, amelyek túlélték a háborút, az államosítást, a kitelepítést − most azonban el kell őket adni. "Tíz üzletkötésből most 7-8 vétel. Olyan tárgyakat is meg tudunk venni, amelyeket korábban nem adtak, csak nem tudom, meddig bírja az üzlet. Akinek gázszámlára kell, nem fogja itt hagyni bizományba, és készpénzért jobban megéri nekem is, csak hogy véges a forgótőkém."

Az üzletek fenntartásához fontosak a betérő turisták is, akik megvesznek egy sétabotot 50 ezer forintért: Moróéknál tavaly az év végi forgalom jobb volt, mint az előző két évben, főként a szilveszterező olaszoknak és franciáknak köszönhetően.

Viszonylag új jelenség, hogy a kínai kereskedők is kezdenek betérni a Falk Miksába. Vásárlóként jönnek, az árut hazaviszik Kínába, nem akarnak itt régiségboltot nyitni. Sokan 10-15 éve itt élnek, de most bezárták cipő- vagy ruhaüzletüket, mondván, a magyaroknak már a kétezer forintos cipő is drága. A műkereskedelemhez nem feltétlenül értenek, többnyire a saját kultúrájukhoz tartozó tárgyakat  veszik, esetenként pompázatos francia, rokokó dolgokat.

A keleti művészetre szakosodó Moró róluk is első kézből szerzett tapasztalatokat. "Egyre többen vannak, sokszor bizonytalanok, lassúak − valószínűleg mert nem értenek hozzá −, de előbb-utóbb beletanulnak. Sokat alkusznak, ha 100 ezret mondok, biztosan 11 ezerről kezdik a tárgyalást, és lassan jutunk el a 90 ezerig, amennyiért oda tudom adni. De a végén általában megveszik."