Az elmúlt időszakban Fehérvár több utcájában is panaszkodtak a lakók a közvilágítás hibáira, hiányosságaira – írja a FEOL Fejér Vármegyei Hírportál, amely megkérdezte Bozai István városgondnokot, mi lehet az oka, hogy több helyen nem működnek a köztéri lámpák.

A szakember egyértelmű választ adott a probléma forrásával kapcsolatban: 

Az a baj, hogy Fehérvár közvilágítása zömmel 30-40 éves lámpákból áll. Az izzók egy idő után kiégnek, és ezenfelül előfordulnak hálózati hibák is, mert sajnos a kábelek sem fiatalabbak. Utóbbi már földmunkával jár, ezekkel az E.ON foglalkozik.

A városgondok elmondása szerint éppen ezért döntött úgy Fehérvár önkormányzata, hogy korszerűsítik a közvilágítást. Mint mondta, várhatóan hamarosan megjelenik a város közvilágításának korszerűsítésére vonatkozó közbeszerzési kiírás. 

A közbeszerzés várhatóan február végéig eredményes lesz, és bízunk benne, hogy az év végéig be tudjuk majd fejezni ezt a munkát. Azt követően már csak új, ledes lámpák lesznek Fehérváron

– mondta Bozai István.

A városgondnok azt kérte, hogy ha bárki problémát tapasztal a közvilágítást illetően, tegyen bejelentést a városgondnokság hibabejelentőjén, vagy a város applikációján.