A Polgár Galéria december 5-i aukcióján a Szinyei Merse Pál utolsó képeként számon tartott Szerelmespár II. Jernye, 1918 című képre lehetett licitálni. Ez a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő Szerelmespár változata; az első, 1870-ben festett verziót Amerikába adta el a művész, de állítólag fájón hiányolta, később fia, Félix kérésére még egyszer megfestette. Ez a kép 1972 decemberében szerepelt a BÁV aukcióján, akkor 60 ezer forintról indulva 120 ezres leütési áron adták el. Most 32 millióról indult és 56 millió forintnál fejeződött be érte a licit. Ami annak ellenére szép eredmény, hogy Polgár Árpád az árverés reggelén egy tévéműsorban még úgy nyilatkozott, a védett kép értéke 80−100 millió forint között van.

A Nagyházi Galéria Szinyeije is Jernyén készült, a Sárguló Lombok, 1912 című kép 34 milliós kikiáltással indult december 5-én. A festmény 2006 decemberében már megfordult egy Nagyházi-árverésen, akkor 28 millióról kezdett és annyin is ütötték le. Első aukciós megjelenésekor, 1990-ben a BÁV-nál 200 ezer forintról indult és 950 ezernél állt meg érte a licit − most viszont nem talált új gazdára a kép.

A Szinyei-sorozatot a Belvedere Galéria zárja szombaton, egy most felbukkant korai képpel.