Csaknem egyéves előkészítés után most érett meg a helyzet a nyitásra − mondta el lapunknak Földvári −, a megfelelő hely és társ megtalálása után.

A társ Sárvári Zita, aki korábban a Virág Judit Kortárs Galéria kurátora volt; a galériát ketten vezetik, együtt hoznak döntéseket, közösen dolgozták ki a művészeti programot és választják ki a művészeket, akikkel együtt akarnak működni, valamint a vásárokat, ahova pályáznak. Egyformán gondolkoznak arról, hogyan kell ma működtetni egy kortárs kereskedelmi galériát és azonos célokat tudtak megfogalmazni maguknak. Nemrég érkeztek haza az Art Rotterdamon tett tanulmányútjukról, szeretnének a régióban bemutatkozni, illetve bejutni a neves vásárok "előszobavásáraiba", hogy majd ezeket követhesse a megjelenés a legrangosabbakon.

A Trapézt ugyanis a nemzetközi piacra szánják − fiatal feltörekvő művészekkel jelentkeztek több vásár "új galériák" szekciójába, és 2013-ra változatos programot igyekeztek összeállítani, több műfajban. A nyitó tárlat Puklus Péter fotósorozatából, illetve fotó alapú szobraiból, installációiból állt, jelenleg pedig Ulbert Ádám munkái láthatók a galériában. Mindkét művész rendelkezik nemzetközi referenciákkal, Ulbert több éve Amszterdamban él, Puklus pedig rendszeresen vesz részt külföldi rezidenciaprogramokban.

A Trapéz esetében a hangsúly a nemzetközi jelzőn van: nem a nemzeti jelleg érdekli őket, hanem a kvalitás, és szeretnének mindkét irányba nyitni, azaz külföldi művészeket is bemutatni. A következő kiállításukon egy horvát alkotó kerül középpontba, de tervezik egy fiatal, tehetséges amerikai fotós meghívását, ahogy jönnek majd művészek Berlinből is.

Ulbert Ádám: Együttható/Szulfúr
Kép: Kapott_NEM_jelenik_meg_FE-n