Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.


A legdrágábban Tihanyi Lajos 1930 körülre datált Absztrakt csendélete kelt el, három licitlépcsővel lépett előre 16 millióra (a művész korai Trencséni lépcsős utcája nem ment feljebb 12 milliós induló áránál). Alapáron, 12 millióért kelt el Paál László erdei tája, 5,5, illetve 4,8 millióért Gulácsy Lajos két itáliai tájképe, illetve egyformán 5,5 millióért Szinyei Merse most felbukkant Erdei útja, Rippl-Rónai József pasztell lányportréja, valamint Bortnyik Sándor 1918-as Viadukt a dombok között című vászna.
Vaszary János nemrég felbukkant akvarellje, az 1929-es Tengeri jelenet 750 ezer forintos kikiáltásról 1,8 millióig ért (becsértéke 1,2−1,6 millió volt), míg egy sokszor kiállított Vaszary-virágcsendélet 6,5 milliós induló áránál maradt. Nagy István pasztell virágcsendélete 320 ezerre volt kikiáltva, 500−750 ezres becsértékkel, de egészen 850 ezerig feltornászták az árát. A Ferenczy-tanítvány Balla Béla szecessziós vászna 550 ezer forinton kezdett, majd becsértékének felső határáig, 1,2 millióig versenyeztek érte a gyűjtők.
A becsérték felső határát közelítette Scheiber Hugó karakteres Don Quijote gouache-a, 1,7 milliós leütéssel, kubizáló Szamurája pedig 1,6 millióról ment fel 2,4 millióra. Ferenczy Károly-festmény ritkán kerül kalapács alá, és a Nemzeti Galéria mostani Ferenczy-tárlata is ráirányíthatta a figyelmet a Festő és modellek című képre − így sem ért el a becsérték 12 milliós alsó határáig, 7,5 millióról 9 millióig emelkedett. Két licitlépcsőt járt meg Moholy Nagy László 1922-es akvarell képarchitektúrája, míg eljutott a 7 milliós leütésig (egy német építész vette meg). Egy Kádár Béla-gouache 2,2 millióról 2,8 millióig, Barcsay Jenő konstruktív kompozíciója 950 ezerről 1,3 millióig jutott el.

Kádár Márta