A kortárs minden korszakából merít a Blitz-aukció

Jankó Judit, 2013. április 29. hétfő, 07:30
Fotó:

Napra pontosan húsz évvel az első árverése után lép ismét porondra Kováts Lajos és a Blitz Galéria. A 152 tételes aukciót május 7-én tartják, nem a galériában, hanem a Balassi Bálint−Balaton utca sarkán egy üres üzlethelyiségben, ahol a kiállítás is látható. A galériavezető a katalógus beköszöntőjében felhívja a figyelmet: New Yorkban egy kiemelt kortárs árverés nagyobb forgalmat generál, mint az impresszionistáké, Budapesten pedig egy vásárlás egy egész szakmát támogat, nem csak egy aukciósházat. A kikiáltási árak nem szálltak el, az anyag pedig mind időben, mind műfajilag, mind az alkotók tekintetében széles szegmenst igyekszik átfogni a kortárs művészetből.

Marietta hajnalkával Méhes Lóránt képe 1,2 millió forintról kezd
Kapott_NEM_jelenik_meg_FE-n

A művek közül jó néhány nem ismeretlen a műkereskedelemben, Kováts Lajos és mások korábbi aukcióin is felbukkantak már. A katalógus címoldalán az aukciókon ritkán szereplő Földi Péter Csemete ültetője látható a Körmendi−Csák-gyűjteményből, kikiáltási ára 2 millió forint. A Kossuth-díjas művész letisztult munkái közül több is megszerezhető ezúttal, érdemes megragadni az alkalmat. Több jó kép van Bak Imrétől is, az 1987-es Nyári éj 1,6 millió, a Morandi III. 2000-ből 1 millió forinton indul.

Csemete ültető Földi Péter képe került a katalógus borítójára
Kapott_NEM_jelenik_meg_FE-n

Bullás József, Szurcsik József, Bernát András, Károlyi Zsigmond − jellemző nevek a kínálatból, azok a művészek, akiket a mai fiatalabbak mesterüknek is mondhatnak és ritkán bukkannak fel árverésen. Bukta Imrétől egy 1992-es grafika, a Vaddisznó az asztalon 260 ezer forintról indul. El Kazovszkij Három Grácia (Hegyi balett VII.) című munkája 1,7 millió, Fehér Lászlótól a Szökőkút peremén 1,5 millió forintos kikiáltást kapott. A nyolcvanas évek alternatív figurái, FeLugossy, Wahorn művei is szerepelnek a kínálatban, Méhes Lóránt Marietta hajnalkával című 2008-ban festett munkája 1,2 millióról kezd.
A Deák Erika Galéria fontos művésze a nemzetközi karriert is befutó Alexander Tinei, Psalm N2 című munkáját itt és most egymillió forinton indítják. Szűcs Attila 2001-es Fotelje 1,5 millió, a Szobabelső komplementer foltokkal 1,8 millió.

A szobrok, objektek közül Vilt Tibor Szorongás című bronzszobra 1950-ből 1,2 millió, Szabó Tamás 1988-as juharfa Van Gogh-szobra 1,4 millió, Kotormán Norbert bronz Évája 550 ezer forint, Haraszthy István 2004-es, Nézet váltó című objektje 460 ezer forintért vihető el.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK