Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A múlt héten közzétett Power 100 lista élére azért került a katari uralkodócsalád tagja − áll az Art Review közleményében −, mert az általa vezetett szervezet hatalmas vásárlóerő fölött rendelkezik és hajlandó is költekezni. Becslések szerint a katari állami múzeumot irányító testület évi egymilliárd dollárt fordít műtárgyvásárlásra.

Al-Mayassa először 2011-ben szerepelt a tekintélyes művészeti folyóirat 2000 óta készülő ranglistáján, 90. helyezettként − akkor a hazája rendszerét élesen bíráló kínai művész, Ai Weiwei volt az első −, tavaly pedig már a 11. lett. Igazi reflektorfénybe akkor került, amikor a Vanity Fair magazin közölte, hogy a katari múzeum 250 millió dollárt fizetett Cézanne egyik Kártyajátékosok képéért (ez minden idők legmagasabb ismert műtárgypiaci ára − Napi Gazdaság, 2012. január 9.).

Az Art Review-rangsor élére tavaly került először egy nő, a kasseli Documentát igazgató Carolyn Christov-Bakargiev személyében − ő idén a 20. helyre fért be (a kasseli eseményt ötévente rendezik meg). Az idei listán a katari hercegnőt három egyesült államokbeli galériás követi, majd egy londoni galéria társtulajdonosai − mutatva, hogy hol vannak a műtárgypiac igazi központjai. Az újoncok között sok a művész − jellemzően a lista második felében − és idén debütált itt Jennifer Flay, a tegnap zárult párizsi művészeti vásár, a FIAC igazgatója is.

 

A tíz legbefolyásosabb*
1. (11.)Al-Mayassa bint Hamad bin Khalifa Al Thania QMA vezetője
2. (5.)David Zwirnergalériás
3. (4.)Iwan Wirthgalériás
4. (2.) Larry Gagosiangalériás
5. (10.)Hans Ulrich Obrist & Julia Peyton-Jonesgalériások
6. (8.) Nicholas Serotaa londoni Tate múzeum igazgatója
7. (7.)Beatrix Rufa zürichi Kunsthalle igazgatója
8. (9.)Glenn D. Lowrya New York-i MoMa igazgatója
9. (3.)Ai Weiwei
művész
10. (19.)Massimiliano Gioniművészeti kurátor
*zárójelben a tavalyi helyezés
Forrás: Art Review