Jól sikerült a program első éve, melyet a Káva Színház és a Dráma a Nevelésért Alapítvány indított útjára. A TÁMOP-pályázat keretében, európai uniós és magyar állami támogatással megvalósuló programban 8 oktatási-nevelési partnerintézmény 1450 diákja vehetett részt. A támogatás meghaladta a 17,6 millió forintot. A Káva Alapítvány programjának célja, hogy a fiatalok neveléséhez drámapedagógiai módszerekkel járuljanak hozzá, így segítve a személyiség- és közösségépítést, illetve a demokratikus attitűdök kifejlesztését. A drámapedagógia-foglalkozásokon részt vevő diákok magabiztosabban kommunikálnak, szívesebben járnak iskolába és nyitottabbak, elfogadóbbak a társadalmi problémákkal szemben. A Színház és pedagógia a fiatalokért program keretein belül összesen 72 témanap valósult meg, amelyből 33 színházi nevelési, 39 pedig drámapedagógiai foglalkozás volt.

A visszajelzések alapján mind a tanárok, mind pedig a diákok hasznosnak és tanulságosnak érezték a programot, ahol erkölcsi, társadalmi és általános emberi kérdéseket érintő témákat dolgoztak fel a Káva Alapítvány szakembereinek segítségével. Az ingyenes programok 8 partnerintézményben, az ország különböző pontjain, 9−18 éves diákok, valamint egy óvodai csoport bevonásával valósultak meg. A színház és pedagógia a fiatalokért program eredményességét a partnerintézményekkel kialakított kapcsolatok is igazolják, a kezdeményezés akár hosszú távon is fenntartható lehet − mondta Gyombolai Gábor színész-drámatanár. Az alapítvány által kínált tanárcsomag lehetővé teszi, hogy a tanárok saját maguk is beépítsék a program módszertanát a tantervbe.