Csók, Kondor, Ország Lili az Arténál

Jankó Judit, 2011. december 9. péntek, 07:30
Fotó:

Az Arte időben nekifut a karácsonynak, december 10-én 229 tételt visznek kalapács alá, köztük képzőművészeti könyveket, mappákat, konvulutumokat. A XIX. század végéről való Krumpschink Kálmán 64 tanulmánya, az  épületrészleteket, lépcsőket, ornamentikákat ábrázoló rajzok és akvarellek összesen 34 ezer forintért elvihetők.

Csók István 18-20 éves kora körül szénnel rajzolt Münchenben egy finom lányportrét, amit 1914-ben hazahozott kiállítani, kikiáltási ára 130 ezer forint. Ország Lili monotípiája 100 ezer forintért jó áron indul, egykor Kolozsváry Ernő gyűjteményében volt. Gedő Ilka ritkán fordul elő árverésen, most két figyelemre méltó grafika van tőle, egy ceruzarajz 110 ezerért és egy 1945-ös akvarell 65 ezerért. A modernek közül Gyarmathy Tihamér Buddhanő című rajza 42 ezer forint, Hencze Tamás 1996-os Római emléke 44 ezer. Kondor Béla Emlékezetes ábránd című szignált rézkarca az életmű-katalógusban is szerepel, kezdő ára 60 ezer forint.

Kondor Béla Emlékezetes ábrándja 60 ezer forintról indul

A kecskeméti művésztelepről idén jelent meg egy kötet Sümegi György szerkesztésében, ezen az árverésen három abban reprodukált tétel is van. Járitz Józsa egy 26 ezer forintra tartott 1915-ös szénrajzzal, Csillag József pedig egy-egy "a festő munka közben" témájú rajzzal, illetve akvarellel szerepel, 14, illetve 22 ezer forintos kezdéssel. Az ugyancsak kecskeméti Miklóssy Gábortól tustechnikával készített akttanulmányok szerezhetők meg 15 ezer forintért.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2011.12.10 09:07

Meg kell becsülni a grafikát, nem rosszabb, mint a festmény. Egy grafikai kollekció is lehet annyira jó, sőt kitűnő, mint egy "nemesebb" anyagú.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html