A CSR Piac 2013 standjai között barangolva az embernek az az érzése támadt, hogy a gazdasági válság hatásai a vállalati felelősségvállalás területét sem hagyták érintetlenül. Az eredmény azonban korántsem lesújtó, sőt: a KÖVET Egyesület rendezte egész napos kiállítás azt mutatja, hogy a társadalmi-gazdasági szervezetek sikeresen azonosították és vették célba azokat a problémákat, amelyek jelenleg a legégetőbbek − legyen szó az elbocsátott dolgozók újbóli munkába állításáról, a rezsitartozással küzdők havi gazdálkodásának rendbetételéről vagy éppen élelmiszercsomagok osztásáról. A jól hangzó és jól kommunikálható, ám de általános − például környezetvédelmi − célkitűzéseket sok vállalatnál felváltották a kisebb, viszont hatékonyabb és pontosan meghatározott csoportot segítő projektek.

Egyre több vállalat működik együtt civil szervezetekkel, és találni már olyan programokat is, ahol harmadik félként valamilyen kormányzati szereplő is részt vesz az ötletek megvalósításában. A csr-terület szereplőinek találékonysága irigylésre méltó: aki részt vett a kiállításon, találkozhatott a céges biciklimegosztás intézményével, várandós balerinákat tovább foglalkoztató programmal, de olyan gyártóval is, aki eltűnt gyerekek fényképeit nyomtatja a tejesdobozokra, így segítve a kutatást.

− A gazdasági krízis a vállalati felelősségvállalási projekteket is érzékenyen érintette, egyre kevesebb társaság tud erre pénzt és erőforrást áldozni, a kis- és középvállalatok esetében pedig szinte kizárólag a vezető, a tulajdonos személyes elkötelezettségén múlik, hogy tesz-e valamit szűkebb és tágabb környezetéért − mondta lapunknak Bodroghelyi Csaba, a KÖVET Egyesület ügyvezető igazgatója.

Berta Zoltán, a Bio-Drog-Berta Kft. alapítója nem elégedett meg azzal, hogy létrehozta az ország első biogazdaságát. Elkeseredetten nézte, ahogy fajszi birtokának közelében fokozatosan néptelenedik el a környék, és megpróbált kitalálni egy bárhol hasznosítható modellt, hogy az embereket vidéken tartsa és megélhetést biztosítson nekik. Ma a Bio-Drog-Berta Kft. 44 családnak ad munkát, és többek között homoktövislisztet, levendulás és mézeskalács fűszeres biocsokoládét, mákolajat gyártanak. Vidéken is meg lehet élni, de csak ha az ember évente 10-15 százalékkal magasabb hozzáadott értékű termékeket gyárt − mondja. A cég 23 éve vásárolja fel az általa integrált családok terményeit, biztos megélhetést nyújtva ezzel a környékbeli termelőknek.

A vállalati felelősségvállalás területén jártas szakemberek egyre gyakrabban találkoznak a nők munkaerő-piaci érvényesülését segítő kezdeményezésekkel is. Bodroghelyi Csaba tapasztalatai szerint pedig folyamatosan erősödik a kapcsolat a civil és a vállalati szféra között, és egyre több állami, önkormányzati tulajdonú társaság jelenik meg a csr-területen, részben saját kezdeményezésekkel, részben pedig multinacionális nagyvállalatokkal, nonprofit civil szervezetekkel társulva.

Jó példa a nonprofit és a vállalati együttműködés sikerére például a Down Egyesület és a Hill and Knowlton Hungary immár öt éve tartó együttműködése. Becslések szerint ma Magyarországon 7-10 ezer Down-szindrómás gyermek él. Az ilyen rendellenességgel évente világra jövő mintegy 150 gyermek közül ötvenet szüleik a kórházban hagynak. A Down Egyesület egyik célja, hogy ezt a számot részben a korai fejlesztés elérhetővé tételével, részben a társadalmi elfogadottság növelésével minél lejjebb tornássza.

Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke társaival 2008 végén határozta el, hogy a következő évben Magyarországon is megrendezik a Down Világnapot. Mivel volt tapasztalatuk a marketing és a projektszervezés területén, megkeresték a többi között a világ egyik vezető pr-ügynöksége, a Hill and Knowlton magyarországi tagvállalatát. Az első közös siker a Vígszínházban rendezett Down Világnap volt, amelyre több mint 1500 látogató érkezett. Az eseményen kortárs festők a Down-gyerekekkel együtt festettek. A képeket nem sokkal később elárverezték, a befolyt összeg pedig az azóta megvalósult nyíregyházi korai fejlesztő központ alapja lett.