- Azt már korábban említette, mekkora jelentőséggel bír a tanácsadó személye. Mennyire szoros a kapcsolattartás a privátbanki ügyfél és annak tanácsadója között?

- A szolgáltatás lényege, hogy mindenben igyekszik maximálisan alkalmazkodni az ügyfelekhez. Hiszen akad köztük például olyan, aki nem akar ellátogatni a tanácsadójához, tehát neki kell felkeresnie az ügyfelet. Ez egyformán igaz a fővárosra és a vidékre, ahol sok ügyfelünk él, különösen Győr, Szolnok és Székesfehérvár vonzáskörzetében.

- Szoktak-e rendezvényeket szervezni kimondottan a privátbanki ügyfeleknek?

- Természetesen. Évről évre ismétlődő esemény a karácsonyi partink, amelynek népszerűsége mostanra olyan szintet ért el, hogy a táncparkettre is asztalokat kellett tennünk. Büszkén mondhatom, hogy az elmúlt évek során ez abszolút társasági eseménnyé nőtte ki magát, amelyen az ügyfelek - amellett hogy jól érzik magukat - hasznos ismeretségekre is szert tehetnek.

- Mit tapasztalnak arról a sokat hangoztatott trendről, hogy a vagyonos emberek lényegében nem hajlandók elkölteni a pénzüket, hanem egyre csak halmozzák azt, felkészülve egy esetleges váratlan helyzetre?

- Látunk ilyen tendenciát, illetve látjuk azt, mennyire fontos nekik a megtakarítás. Azt is tapasztaljuk ugyanakkor, hogy az alacsonyan stagnáló árak miatt komolyabb értékű ingatlanokat vásárolnak befektetésként. A megtakarítási trend ezzel együtt egyértelműen megfigyelhető - például jellemzően azok is inkább lízingelnek egy új autót, akik könnyedén ki tudnák fizetni az árát.

- Miben különbözteti meg magát az MKB Private Banking a többi hazai szereplőtől?

- Leginkább abban, hogy nálunk az ügyfél érdeke az első, a banké csak a második. Míg a konkurenseknél inkább egyfajta erős termékértékesítési modell működik, nekünk az a célunk, hogy az ügyfél hosszú távon nálunk maradjon, hogy vagyonának egyre nagyobb részét bízza ránk. Fontos, hogy jól érezze magát nálunk, amihez elengedhetetlen, hogy gyorsan ki tudjuk szolgálni, és hogy bármilyen pénzügyi kérdéssel tudjon hozzánk fordulni. Ezért is húztuk meg a belépési limitet viszonylag magasan, 100 millió forintnál, és a jövőben sem tervezünk lefelé nyitni. Mi kevés ügyfelet szeretnénk, ám őket az elvárható legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki. Éppen emiatt az ügyfélszám helyett a kezelt vagyontó méretét tartjuk szem előtt. Idén eddig nettó 15 milliárd forinttal sikerült növelni ezt, amiben már a vagyonkiáramlás is benne van.

- Jellemző az, hogy az ügyfelek megosztják a vagyonukat két, vagy akár több privátbanki szolgáltató között?

- Pontos és hivatalos statisztikák erről nem állnak rendelkezésre, de egy vagyonos ügyfél átlagosan 2,5 private banking szolgáltatóval van kapcsolatban. Ez persze magasabb költségekel jár, az ügyfél azonban úgy gondolkodik, hogy ezzel versenyben tarthatja egymással a bankokat. Emellett ott van még a diverzifikációs hatás is: merem én egy helyen tartani az összes pénzemet? Mi az ügyfeleinknek azt szoktuk tanácsolni, hogy érdemes megosztani, de akkor ne egy másik magyar bankot válasszon az MKB mellé, hanem egy külföldit. Nem az irigység mondatja ezt velünk, hanem a józanság: az MKB és egy másik magyar bank között ugyanis nincs nagy kockázati differencia. Vagyis ha eggyel gond van itt az országban, akkor jó eséllyel merület fel probléma az összesnél, akkor pedig már racionálisabb egy másik - osztrák, német vagy svájci - bankban tartani a vagyon másik részét. Ez nekik is kényelmes, hiszen amire itthon esetlegesen szükségük van, azt nálunk elérheti, a külföldi bank pedig további biztonságot adhat. Tény ugyanakkor, hogy rugalmasságban és ügyfélkezelésben legtöbbször elmaradnak tőlünk, a bekerülési limit, illetve a költségek pedig jóval magasabbak ott. Diverzifikáció lehet persze az is, ha az ügyfél aranytömböket vesz a pénzén, és egy frankfurti trezorban tartja azokat. A lényeg, hogy egy bizonyos nagyságrend felett ez elengedhetetlen.