Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Art Market hosszú távra tervez, a hangsúlyt a nemzetköziségre helyezi; a minta a Vienna Art Fair, bizonyos értelemben ennek konkurenciájává, a régió fontos kortárs műkereskedelmi találkozási pontjává kíván válni.

A helyhiány miatt a későn jelentkezőket kénytelenek voltak visszautasítani a szervezők, de a tavalyinál így is kétszer több a kiállító, szám szerint hetvenen, összesen 66 standon. Az ismert hazai kortársgalériák többsége ott lesz a vásáron, inkább a kivételek érdekesek ez ügyben. A piac doyenje, a Várfok Galéria egyelőre távol marad: vezetője, Szalóky Károly − mint a sajtótájékoztatón elhangzott − inkább kivár egy évet, idén tájékozódik, de szándékai szerint később majd csatlakozik. Ott lesz viszont Virág Judit a kortársgalériájával és több új szereplő: a kortárs roma képzőművészetre szakosodott Kugler Art Szalon Galéria, a debreceni Hal Köz Galéria, a fotóművészettel foglalkozó Három Hét Galéria.
Az Art Market stábja igyekezett megtalálni a régió fontosabb galériáit és felvenni velük a kapcsolatot. Idén már tíz külföldi kiállítójuk van, köztük a szlovén P74 Gallery, a román Calina Gallery, illetve az Anaid Art Gallery és a ljubljanai fotógaléria, a Photon.
A kiállítási standokat három szekcióba rendezik − galériák, art projektek, valamint művészeti intézmények és kiadók −, legkisebb méretük 30 négyzetméter; a legnagyobb hazai stand 100 négyzetméteres, egy külföldi galéria pedig 120 négyzetmétert bérelt. Ezek a méretek is azt a szándékot jelzik, hogy a minőségre törekszenek, hiszen kisebb standokat kialakítva be lehetett volna szorítani a várólistásokat is.
A vásárhoz több kísérő rendezvény is kapcsolódik: tárlatvezetések, háttérbeszélgetések, kint pedig a Millenáris épületei között megépül a Steel Promenade szoborpark. Szombat éjszaka Factory címen partit rendeznek, egyszerre utalva Andy Warhol híres New York-i műtermére, illetve arra, hogy a Millenárist egy régi ipari épületegyüttesből alakították ki.

Külső helyszíneken is zajlanak társult események, például a Műcsarnokban, melynek igazgatója, Gulyás Gábor kifejtette: le kell győzni az idegenkedést az intézményi szféra és a galériás világ között, mert ezek szorosan összetartoznak. "Az a normális, hogy galériákban jelenik meg a művészet, az intézmények pedig a kánon formálásában visznek vezető szerepet, de a galériáknak is nagyobb teret kell adni a diskurzusban, amihez ilyen kezdeményezések kellenek, mint az Art Market" − mondta Gulyás, hozzátéve: Budapest több művészeti vásárt is elbírna.
Az Art Market két kiemelt témának szentel több teret, a kortárs roma képzőművészetnek, valamint a magyar és közép-európai fotóművészetnek. A Kugler standján kívül külön is lesz egy válogatás roma művészeti magángyűjteményekből. Fotótémában a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Mai Manó Ház és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mint intézményi kiállítók mellett tucatnyi galéria mutat be fotóanyagot.

napi