Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A rekkenő hőségben is a törzsközönség "kemény magjának" részvételével zajlott az ARTE Galéria festményaukciója augusztus 25-én, az Építőművészek Szövetségének székházában. A kamaraárverésen 88 tétel indult, a képeken kívül az elején volt tíz mázas kerámia, a végén pedig Molnár Péter Salamon öt színezett samott kutyafigurája, ezek közül kettő gazdára talált 13 és 22 ezer forintos árakon. Endrő Margit és Szalmás Béla kerámiaállatai is mind elkeltek 5 és 10 ezer közötti leütési árral.
A festmények közül a legtöbbet vételi megbízással értékesítették (38 megbízást regisztráltak az árverés előtt). A legmagasabb áron, 95 ezer forintért a Fekete Nagy Béla hagyatékából származó Torony című viaszpasztell kelt el. Fekete Nagy Béla az Európai Iskolával együtt indult, eredetileg mérnök végzettségű autodidakta művész volt, akinek azért is kevés munkája bukkan fel a műtárgypiacon, mert az 50-es évektől − összefüggésben az Európai Iskola ellehetetlenülésével − már csak mérnökként tevékenykedett. Gerzson Pál 1979-es, Halványsárga lépcső című festménye 75 ezerért, Bartha László 1972-es Balatonpartja pedig 55 ezerért kelt el. A legnagyobb áremelkedést a Pécsi Műhelyhez tartozó Szíjártó Kálmán 1970-es tűzzománc vaslapja − konkrétan egy sütőfedő − érte el, 36 ezer forintról 60 ezerre licitálták fel.
Marsó Diana, az ARTE vezetője azt mondja, azért vállal újra festményárverést is a grafikák mellett, mert úgy látja, a középkategóriás festményeknek nehezen találnak helyet a beadók, ha úgy tetszik, piaci rést érzékel. Az aukciósházak rétegződnek, aki a 10−30 milliós kategóriában vásárol, az nem vesz meg tízszer vagy harmincszor egymillióért festményeket. Más a közönsége, ezért más helyeket, helyzeteket igényel a középkategóriás festmények piaca.

A nyári időpont talán nem volt a legszerencsésebb, de érdemes kutatni az ARTE oldalán a megmaradt tételek között − ezeket kikiáltási áron meg lehet vásárolni a galériában, amely egyébként azon kevés házak közé tartozik, amelyek a leütési listákat folyamatosan elérhetővé teszik honlapjukon.  Az ARTE fő profiljába tartozó grafikai árverés kiállítása holnaptól látható a honlapon és a hét közepétől a galériában, az aukció szeptember 22-én lesz.