Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Alig egy évvel a szerencsésen zárult festménylopás után − a rendőrség tavaly tavasszal másfél hónap alatt megtalálta a legdrágábban leütött magyar festményt, Csontváry Szerelmesek találkozása című alkotását, több másikkal együtt − hasonló hír kavarta fel a magyar műtárgypiacot: mint kiderült, egy lakatlan budapesti házból több mint ötszáz festmény tűnt el Kovács Dezső műkereskedő-műgyűjtő hagyatékából. A "wanted" képek a műtárgy.com internetes oldalra kerültek föl − onnan vált nyilvánvalóvá, hogy ilyen nagyságú és értékű műtárgylopás még talán nem is volt Magyarországon. A rendőrség közleménye szerint az alkotások összértéke 500 millió és 1 milliárd forint között van, de a becsülhető műkereskedelmi ár mellett az eltulajdonított művek eszmei értéke is nagyon magas.

A nemzetközi anyagban több olyan festmény is akad, ami nem került korábban a kulturális örökségvédelem vagy a művészettörténészek látóterébe. Tintoretto Irgalmas Szamaritánusa védett festmény volt, ám Veronese Szent Katalinja nem, sokan nem is tudták, hogy ez egy magyar gyűjteményben van. A külföldi képek zöme XVI−XVIII. századi itáliai, németalföldi, osztrák és spanyol munka, de a modern részben Toulouse-Lautrec és Klimt grafikái is megtalálhatóak. A magyar anyag is jelentős, egyebek közt Paál László, Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Mednyánszky László, Derkovits Gyula, Gulácsy alkotásaival.

A képek Kovács Dezső hajdani XII.kerületi Gyöngyvirág utcai házában voltak és a rendőrség tájékoztatása szerint 2005 januárjától 2013 áprilisáig bármikor elvihették őket, akár egyben, akár folyamatosan dézsmálva a kollekciót. A rablás ténye most került napvilágra, mert az örökösök nemrégen jutottak egyezségre, és találkoztak, hogy osztozkodjanak − akkor szembesültek megdöbbenve azzal, hogy a házból minden eltűnt, ami értékes.

Ekkora értéket, ilyen minőségű és mennyiségű állományt nehéz eladni, itthon szinte lehetetlen − mondta lapunknak Einspach Gábor szakértő, Kovács Dezső egykori munkatársa −, legfeljebb külföldön és ott ott is jóval áron alul, orgazdának. Az örökösök azonnal megbízást adtak a műtárgy.com oldalnak a képek nyilvánosságra hozatalára, a rendőrség is rögtön megkezdte a feltöltést a lopott műkincsek adatbázisaiba (www.police.hu/brfk/aktualis/ORF-20130517_03.html ), emellett megjelent a lista a külföldi sajtóban is. A kollekció szerencsére jól dokumentált, minden egyes darabról készült fotó. Elképzelhető azonban, hogy ha a rendőrség nem jár sikerrel, akkor ezek a képek hosszú időre eltűnnek, rejtegetni fogják őket, hogy esetleg évtizedek múlva előkerüljenek.