A világ vezető szakmai adatbázisa, a francia Artprice március elején ismertetett beszámolója szerint Kína volt a világelső, mint 2010 óta mindig, a globális aukciós piac 41,3 százalékát jelentő 5,068 milliárd dolláros összforgalommal (Napi Gazdaság, 2013. március 11.). Az Artprice nem számítja be ebbe a bútor-, illetve régiségárverések eredményét − részben ez is lehetett az oka annak, hogy az idei maastrichti régiségvásár nyitónapján, március 15-én közzétett TEFAF Art Market Report 2013 más helyzetről számolt be. A mértékadónak tekintett jelentést idén is Clare McAndrew, az Art Economics tanácsadó cég alapítója állította össze: e szerint a világ művészeti és régiségpiaca tavaly 43 milliárd euró (56 milliárd dollár) összforgalmat bonyolított le, ami 7 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a kínai műtárgyak értékesítése 24 százalékkal visszaesett, a 10,6 milliárd eurós összérték azt is jelenti, hogy Kína mint műtárgypiac elvesztette a 2011-ben megszerzett első helyet. Az ázsiai országban lebonyolított aukciós eladások összértéke 30 százalékkal csökkent, így tavaly már csak 25 százalékkal részesedtek a világ árverési piacából. Ezzel Kína a második helyre szorult a vezető pozíciót 33 százalékos részesedéssel visszaszerző USA mögött. A harmadik legfontosabb piac Nagy-Britannia maradt.

A TEFAF-jelentés általános megállapítása ugyanaz, amit a műtárgypiaci szereplők is folyamatosan hangoztattak: a gyűjtők egyre inkább a "blue chipekre", a kiemelkedő főművekre koncentrálnak. Sok vevő úgy akarja minimalizálni a kockázatot, hogy a legismertebb művészeket választja, különösen igaz ez a kortársakra − szögezi le az elemzés. Ezt igazolja az is, hogy tavaly 5 százalékkal rekordszintre, csaknem 4,5 milliárd euróra bővültek a kortárs árverések eladásai, ami a teljes aukciós forgalom 43 százalékára rúg. A modern kategóriába sorolt művészet − ide tartoznak az impresszionisták is − a globális árverési forgalom 30 százalékát adta, bár az értékesítés a 2011-ben 3,8 milliárddal elért csúcsról 3,2 milliárd euróra esett vissza.

A nem aukciós műkereskedelem értéke − beleértve az árverési házak privát értékesítéseit és a galériás forgalmat − tavaly 4 százalékkal, 22,2 milliárd euróra mérséklődött; ezen a területen is az alacsonyabb árkategóriába tartozó műtárgyak teljesítettek gyengébben.

Globális műtárgypiaci részesedés (százalék, 2012)

OrszágRészesedésVáltozás 2011-hez képest
USA33+4
Kína25−5
Nagy-Britannia23+1
Forrás: artdaily.org