A magyar Raiffeisen Bank az idei első félévben 1,8 milliárd forint (5,8 millió euró) nyereséget ért el, szemben az előző évi 27 milliárd forintos veszteséggel. Ez nagy változás hosszú idő után. Ez nagyon fontos lépés a 2016-ra előirányzott profitabilitási cél eléréséhez  - jelentette be Heinz Wiedner vezérigazgató.

Ez elsősorban nem a banki aktivitás eredménye: abban nagyobb szerepet játszottak a csökkenő kockázati költségek, a treasury jó teljesítménye, valamint az, hogy nem került sor újabb, kedvezőtlen hatású kormányzati intézkedésekre. A nem teljesítő hitelek állománya 28 százalék közelébe, 408 milliárdról 295 milliárd forintra csökkent, sőt 2013-ban még 435 milliárd forinton járt; ezt a mutatót másfél-két éven belül 10 százalék körülire szeretnék csökkenteni. A bank működési költségei egy év alatt 5 százalékkal, 26,3 milliárd forintra nőttek.

A fiókhálózat racionalizálásának első két szakasza már megtörtént, a harmadik szeptemberben lesz. A bank a folyamat végén az induláskori 112-ről 67-re csökkenti a fiókhálózatát (most 82 fióknál tart), az alkalmazotti létszám pedig az év eleji 2200-ról végül kétezer fő alá mehet.

Az végén lezárják a költségcsökkentési folyamatot, a jövőben nem kell hasonló lépésekre számítani, a bank inkább a bevételek növelésére koncentrál. Ezzel párhuzamosan gyorsítják a digitális banki szolgálatatások fejlesztését.

Az elszámolás és forintosítás első szakaszán túl van a bank, az mintegy 168 ezer deviza alapú szerződést érintet, a most zajló forinthiteles szakasz 73 szerződést érint. A folyamat végén várhatón csupán 23 millió euró értékű jelzálog devizahitel marad a banknál.

Az első félévi adatok ismeretében is egyelőre nem látja, hogy milyen előjelű lesz a 2015-ös egész éves eredmény.

Egyelőre csak az biztos,hogy OBA és a Beva felé a banknak a tavalyi 5 milliárd eurós befizetésnél jóval nagyobb, 12 millió euró körüli összeget kell befizetnie 2016-ban - míg az idei befizetés nagysága egyelőre teljesen bizonytalan. A kormányzati bejelentésnek megfelelően a bankadóban csökkentést várnak jövőre: 37-38 millió euró után 20 millió lehet a fizetendő összeg.

A bank tárgyal a jegybank tulajdonában lévő MARK Zrt.-vel egyes nemteljesítő eszközei eladásáról, ennek értéke elérhető a 100 milliárd forintot.